Juhász Istvánné főtitkár kijelentette: sajnálatosnak tartja, hogy a kormány a széleskörű társadalmi tiltakozás ellenére sem vizsgálta felül álláspontját, és a korábban bejelentett önkényes, a több, mint 3 millió pénztártag szempontjait teljes egészében mellőző törvényt terjesztett elő. Eszerint 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes magánnyugdíjpénztári tagdíj mértéke 0 százalék lesz, azaz a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket a tagok egyéni számlái helyett a központi tb-rendszerbe irányítják át. A törvénytervezetben még utalás sincs arra, hogy az elvonás miatt a tagok milyen kompenzációra lesznek jogosultak, az állami rendszerbe irányított befizetéseket milyen módon tartják majd nyilván, illetve a most elvont nyugdíjpénztári befizetések miként számítanak bele az öröklésbe. A főtitkár visszautasította Orbán Viktor miniszterelnöknek a pénztári rendszer lejáratására irányuló vádjait, miszerint a magánnyugdíjpénztárak tagjait „tőzsdézésre” vagy „rulettasztalhoz” „kényszerítették” volna. A havi 30 milliárd forint járulék pedig nem „magánbefektetők zsebébe”, hanem a tagok nyugdíjszámláira kerül, ahol azt egyénileg, naprakészen nyilvántartva, törvények által szabályozott módon befektetik, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete rendszeresen ellenőriz. A befektetéseik hozamait ezen felül külön garantálja a Pénztárak Garancia Alapja, amely biztosítja, hogy a teljes felhalmozási időszakra vonatkozóan a tagi befizetések az inflációval megegyező hozamot garantáltan megőrizzék. Tehát az embereket semmiféle kár nem érheti, a megtakarítások értékállósága hosszú távon biztosított a magán-nyugdíjpénztári rendszerben. Bár a pénztárak a 2008-as pénzügyi válság hatására jelentős veszteségeket szenvedtek el, azokat rekordidő alatt, tavalyra ledolgozták és 2009-ben már 457,8 milliárd forint befektetési eredmény mellett kiemelkedő hozamokat értek el. A tagoknál a választható portfóliós rendszerben a Klasszikus portfólió 12,11 százalék, a Kiegyensúlyozott portfólió 17,75 százalék, a Növekedési portfólió 25,95 százalék vagyonnal súlyozott átlaghozamot ért el a tavalyi évben. A legalább 10 éve működő magánnyugdíjpénztárak által kezelt 51 portfolióból a 2000 és 2009 közötti tíz éves átlaghozam 45 portfoliónál meghaladta az infláció mértékét, ebből 17 portfolió éves reálhozama 1-2 százalék közötti mértékű, 13 portfolió reálhozama pedig az évi 2 százaléknál is nagyobb volt. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a jelenlegi 3 millió aktív munkavállaló jövője szempontjából jelentős kockázatokat hordoz, ha az állam – amint arra a miniszterelnök ismét utalásokat tett - a vegyes nyugdíjrendszer helyett vissza akarna állni az egy pilléres, tisztán állami rendszerre. Az állami nyugdíjrendszer ugyanis az elmúlt években még nagyobb veszteségeket is kénytelen volt elkönyvelni, mint amelyet a magánnyugdíjpénztárak szenvedtek el a 2008-as válság kapcsán. A TÁRKI felmérése szerint az 1995-1996-os mélyponton az állami nyugdíjrendszerben összegyűlt veszteség megközelítette a 40 százalékot, amit csak a drasztikus kiigazításokkal tudott az állam ellensúlyozni. Ilyen korrekció volt az 1997-es nyugdíjtörvény, amely a nettó implicit nyugdíjadósság (azaz a biztosítottak nettó nyugdíjvagyonának) több mint felét eltüntette, és ilyen a 2009-es Bajnai csomag, amelyben visszavonták a 13. havi ellátást, felemelték a korhatárt és leszorították a már megállapított járadékok éves indexét. „Mivel az állami nyugdíjrendszer sem képes biztos hozamokat garantálni, ezért fontos, hogy a kockázatokat megosszuk, és a két rendszerre együttesen támaszkodjunk” – mutat rá a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára. Mivel a két pillér kockázatai nagymértékben eltérnek egymástól, ezért a kockázatmegosztás a jövő nyugdíjainak biztosítása szempontjából komoly jelentőséggel bír. A két rendszer együtt nagyobb esélyt jelent az emberek számára az időskori biztonság elérésében, mint külön-külön. Az állami rendszerbe visszalépők ugyanis az eddigi egyéni megtakarításaikat egy „közös kalapba” kötelesek dobni, és a most egyéni számlán gyarapodó vagyonnal szemben számukra nem marad más, mint egy általános, biankó ígérvény, hogy amikor ők elérik az - egyre emelkedő - nyugdíjkorhatárt, a nem mellesleg egyre inkább csökkenő népességű és elöregedő társadalom akkori keresőképes rétegének befizetéseiből az akkori kormányzat számukra is biztosítani tudja majd a megfelelő színvonalú nyugdíjat.