Az OECD adatai alapján 2008. évben Magyarországon az egészségügy az alábbi forrásokból működött:

• 71% közfinanszírozás (OEP, állami és önkormányzati kiadások)
  
• 5% szervezett magánkiadások (egészségpénztárak, alapítványok)
  
• 25% a zsebből fizetett kiadások ("hálapénz")
  

Ebből egyenesen következik: az egészségügyben meghatározó a hálapénzrendszer szerepe, annak minden káros és torzító szakmai és gazdasági hatásával.

A zsebből fizetett kiadások magas, és a szervezett magánkiadások alacsony szintje az önkéntes alapú kockázatkezelés, valamint az öngondoskodás és előtakarékosság fejletlenségére utal.

Lehoczky László, a Stabilitás egészségpénztári tagozatának vezetője szerint van alternatívája a zsebből finanszírozott egészségügynek, mégpedig a régóta és jól működő egészségpénztári rendszer.

Az egészségpénztárak tagjainak száma dinamikusan növekszik, jelenleg több mint 940 ezer fős tagsággal rendelkezik, a hozzátartozókkal együtt 2 millió fő jogosult az egészségpénztárak szolgáltatásaira.
A működés lényegi eleme az önkormányzatiság, a non-profit elv, a pénztár tulajdonosi jogait a tagok gyakorolják, azonos feltételek mellett.

Az egészségpénztárak által nyújtott alapszolgáltatás a tagok és munkáltatóik által befizetett díjakból fedezett egyéni számlák terhére vásárolt termékek és egészségügyi szolgáltatások elszámolása.
Ezen túl számos pénztár kiegészítő egészségügyi szolgáltatásokat nyújt tagjai számára, szűrő programokat szerveznek, orvosi call centert tartanak fent.
A pénztárak összesen több mint 100 ezer szolgáltatói szerződéssel teszik lehetővé tagjaik számára egészségügyi szolgáltatások igénybevételét, gyógyszerek vagy gyógyászati segédeszközök vásárlását.