Adórövidhírek
Elosztó ¦ 2010. július 23. ,péntek ¦ Frissítve 2010.07.23
cimke MUNKA ● AUTÓ ● ÖRÖKLÉS ● 

Az Országgyűlés tegnapi, maratoni ülésén több adó és illetéket megváltoztatott: illetékmentessé vált az egyenes ági rokonok között az öröklés, megszűnt a nagy teljesítményű járművek adója, és lehetővé tették a házkörüli munkák után fizetett bér "adózását" is.

Illetékmentessé tette az egyenes ági rokonok között az öröklést az Országgyűlés a tegnapi napon. Ezáltal tehermentesen juthatnak örökséghez a (vér szerinti vagy örökbefogadott) gyermekek, az unokák, a dédunokák, ükunokák, illetve a szülők, a nagyszülők, a dédszülők, ükszülők is.
A házastársakra, mostoha- vagy nevelt gyermekekre valamint a nevelőszülőkre továbbra is a 20 millió forintos illetékmentességi határ vonatkozik.

Megszűnik a vagyonadó még hatályban levő, nagy teljesítményű személygépkocsikra, légi- és vízi járművekre vonatkozó része, de megmarad az üdülőingatlanok utáni idegenforgalmi adó.

A házi, ház körüli munkát végző személy és az őt foglalkoztató magánszemély közötti jogviszonyként létrejöhet ezentúl az un. "adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatás". Az itt kifizetett bér után adót, járulékot nem kell fizetni, csak havi 1000 Ft regisztrációs díjat kell fizetni. Ez utóbbi döntés hatásairól szóló cikkünket itt olvashatja el.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Kapcsolódó cikkek

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :241.000-0.41%
CNY :35.0000%
EUR :291.000-0.69%
GBP :351.000-0.57%
JPY (100):289.000-1.04%
RON :67.0000%
USD :221.000-1.36%
Utolsó frissítés: 2012.02.07 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!