Ötven évesen már késő lesz aggódni a nyugdíj miatt
Elosztó ¦ Forrás: HR Portal | 2010. július 16. ,péntek ¦ Frissítve 2010.07.16
cimke NYUGDÍJ ● 

A JP Morgan és a Harris Interaktív amerikai felmérése szerint a pénzügyi válság kirobbanását követően sem igazán foglalkoztatja a fiatalokat időskori megélhetésük - tudatja a Napi Gazdaság.

Az 50 év feletti válaszadók kétszer olyan súlyosnak érzékelték az időskori anyagi biztonsághoz kapcsolódó kérdéseket, mint a harminc alattiak. Míg az 50 évnél idősebbek 47 százaléka aggódik azért, hogy tovább kell dolgoznia a nyugdíjba vonulása előtt, mint tervezte, ez az arány a 30 év alattiaknál alig több mint a fele (24 százalék). Az államtól várható ellátással kapcsolatban a megkérdezettek mindössze 22 százaléka fogalmaz meg kételyeket 30 éves kor alatt, míg ugyanez az arány 50 felett már 40 százalék.

Gaál Csaba, a CIG Pannónia Életbiztosító vezérigazgatója szerint azért lenne érdemes már fiatalon ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert sokkal nagyobb áldozatok árán lehet csak az 50 éves korban megkezdett anyagi felkészülés esetén biztosítani a nyugodt nyugdíjas éveket, mint ha az öngondoskodás legkésőbb 30-35 évesen már elkezdődne. Kifejtette: ha valaki ötszázalékos éves hozam mellett havonta 25 ezer forintot takarít meg, akkor abból 15 év alatt 6,7 millió forint lesz, míg mindez 30 éves időtávon ennek több mint a háromszorosát, 20,9 millió forintot eredményezi - olvasható a Napi Gazdaságban.

 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :246.000-0.41%
CNY :36.0000%
EUR :296.000-0.34%
GBP :366.000-0.55%
JPY (100):291.000-0.69%
RON :66.0000%
USD :232.0000%
Utolsó frissítés: 2012.05.22 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!