Komoly lelki terhet okoz a válság a munkavállalóknak
Elosztó ¦ Forrás: ELTE TÁTK | 2010. június 30. ,szerda ¦ Frissítve 2010.06.30
cimke MUNKANÉLKÜLISÉG ● 

Egy nemrég közzétett brit felmérés eredményei szerint lelkileg is erősen megterheli a brit munkavállalókat a nemzetközi gazdasági válság, és a céges válságkezelés miatt jelentkező többletmunka. A kevesebb alvás és a gyengébb munkamorál miatt jelentős számú alkalmazott kért orvosi segítséget, és többen kezdtek hangulatjavító gyógyszereket szedni.

Válság okozta stressz

A lelki egészség támogatásával foglalkozó brit jótékonysági szervezet, a Mind megbízásából készült felmérés szerint sok munkavállaló nehezen dolgozza fel a válság hatására fokozódó munkahelyi stresszt. A több mint kétezer munkavállaló megkérdezésével készült kutatás eredményei szerint a dolgozók közel harminc százaléka túlórázik rendszeresen, és ugyanennyien kényszerülnek közvetlen kollégáikkal versengeni munkájuk megtartásáért. A válaszadók ötven százaléka általános munkamorál romlásról is beszámolt. A lelki teher feldolgozásához tízből egy dolgozó kért orvosi segítséget, míg összesen 7 százalékuk kezdett el antidepresszánsokat szedni a válság kezdete óta.

Munkahelyi stressz

A Mind által korábban megrendelt másik kutatás szerint mintegy 5 millió brit munkavállaló érzi úgy, hogy foglalkozásából eredően jelentős lelki terhet kell elviselnie, amelynek okán munkahelyi pályafutása során hatból egy munkavállalónál jelentkeznek mentális betegségek tünetei.

A friss felmérés munkahelyi stresszel kapcsolatos adatai szerint a dolgozók fele szenved alvásproblémáktól, amelyet a napi feladatok elvégzése során jelentkező feszültség okoz. A megkérdezettek 22 százaléka számolt be a depresszió jelentkezéséről, négyből egy dolgozó sírta el magát tehetetlenségében a munkahelyén, míg ötből egy fő a lelki megterhelésből fakadó fizikai rosszullétekre is panaszkodott. Mindemellett a válaszadóknak csak 38 százaléka érzi úgy, munkaadójától elég támogatást kap a napi stressz kezeléséhez.

A munkahelyen töltött órák mennyiségét tekintve nem meglepő, hogy a munkának komoly hatása van a lelki egészségre – hangsúlyozta Paul Farmer, a Mind főigazgatója. A rossz munkakörnyezet a kimerültségtől a depresszióig a legkülönfélébb mentális panaszok jelentkezését okozhatja, míg az ideális munkahelyi viszonyok fontos szerepet játszanak az egyén lelki egyensúlyának fenntartásában. A szakértő kiemelte, a munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt felelőssége, hogy a mentális egészég fontosságát felismerjék, és az egészséges munkakörnyezet kialakítását ösztönözzék.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :246.000-0.41%
CNY :36.0000%
EUR :296.000-0.34%
GBP :366.000-0.55%
JPY (100):291.000-0.69%
RON :66.0000%
USD :232.0000%
Utolsó frissítés: 2012.05.22 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!