Pályázat lakhatási támogatásra
Elosztó ¦ Forrás: SZMM | 2010. április 29. ,csütörtök ¦ Frissítve 2010.04.29
cimke VÁLSÁG ● LAKHATÁSI TÁMOGATÁS ● 

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, illetve a Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából és támogatásával minden régióban pályázati támogatás igényelhető a 2008. szeptember 30-át követően kilakoltatott, azaz önálló lakhatását elveszített, kiskorú (18 év alatti) gyermeket nevelő családok önálló lakhatásának elősegítésére.

Előreláthatólag országosan összesen mintegy 750-800 család lesz támogatható.

Az pályázhat, aki
  • nagykorú és
  • önálló lakhatását (saját tulajdon, vagy önkormányzati bérlet) 2008. szeptember 30-át követően veszítette el és
  • az együttköltözőknek legalább egy 18 év alatti gyermek áll gondozásuk alatt és
  • önálló lakhatása jelenleg nem biztosított - azaz nem rendelkezik beköltözhető saját tulajdonú lakással, vagy önkormányzati bérlakással és
  • az együttköltözők egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 3,5-szörösét (azaz 99.750 Ft/fő-t) és
  • vállalja a támogatás folyósításának teljes idejére a támogató intézménnyel való együttműködést, az erre vonatkozó együttműködési megállapodást megköti.
A támogatás mértéke
  • A támogatás mértéke - az együttköltözők számától függetlenül - egy lakásbérlet esetében legfeljebb összesen 300.000 Ft.
  • A teljes támogatás havi egyenlő, vagy csökkenő részletekben legalább 6 hónapon, de legfeljebb 12 hónapon keresztül nyújtható.
  • A támogatás kizárólag lakásbérleti, albérleti díjra, a lakásbérlet, albérlet egy összegű tartós lekötésére, kauciójára fordítható.
  • A támogatás havi összege a havi bérleti díj összege (rezsiköltségek nélkül), de legfeljebb havi 50 ezer Ft, amely havonta közvetlenül a kérelmező részére kerül kifizetésre abban az esetben, ha az együttműködést betartja.
A pályázat benyújtható 2010. április 28-tól folyamatosan, de legkésőbb 2010. szeptember 30-ig.

A pályázó személyek a pályázatot kizárólag a pályázati kiírásban megjelölt, a támogatandó lakásbérlet fekvése szerinti településen lévő, vagy ennek hiányában az e településhez legközelebb lévő szociális segítő szervezetnél (mentor szervezetnél) nyújthatják be személyesen.

A részletes pályázati felhívás és adatlap régiónként letölthető innen.

 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :238.000-1.26%
CNY :34.000-2.94%
EUR :289.000-0.69%
GBP :347.000-1.15%
JPY (100):282.000-2.48%
RON :66.000-1.52%
USD :218.000-1.38%
Utolsó frissítés: 2012.02.08 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!