800.000 rokkant országa vagyunk
Elosztó ¦ Forrás: Gazdasági Rádió | 2010. március 23. ,kedd ¦ Frissítve 2010.03.24
cimke ROKKANTNYUGDÍJ ● 

A két éve életbe lépett, rehabilitációs járadékról szóló törvény alapján megváltozott az egészségkárosodás minősítési rendszere. A módosítás következtében a minősítés a megmaradt, fejleszthető képességekre és a rehabilitálhatóságra koncentrál.

A változtatás hátteréről a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Rehabilitációs Főosztályának főosztályvezetője kiemelte, hogy Magyarországon a környező államokat tekintve kirívóan magas, mintegy 800 ezer fő a rokkantnyugdíjasok száma.

Eloszto.hu vélemény: a szomszédos Szlovákia ötmilliós lakosságából 70.000 a rokkantnyugdíjasok száma. E számot alapul véve hazánk rokkantnyugdíjasainak több mint a kétharmada "csaló".

A rokkantnyugdíjazás, vagy „leszázalékolás” a rendszerváltást követően egyfajta menekülési útnak számított – tette hozzá Tatosné Takács Andrea.

Ezt a rendszert több okból kellett megváltoztatni. Részben azért, mert az ország teherviselő képességét meghaladja, hogy ennyi inaktív embert tartson el. Másrészt az európai országok elég erősen korlátozzák a bevándorlást, így a foglalkoztatási szintet csak egyetlenegy módon lehet növelni, mégpedig úgy, hogyha az inaktívakat valamilyen formában visszaterelik a munkaerőpiacra.

Az új rendszerben megváltoztak a kifejezések is. Így már nem azon van a hangsúly, hogy valakinek mennyivel csökkent a munkaképessége, vagyis nem azt vizsgálják, hogy mi az „ami elveszett”, hanem melyek azok a képességek, amelyek megmaradtak – összegezte a főosztályvezető.

A Gazdasági Rádió Munkaerőpiaci sorozatában Tatosné Takács Andreával, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Rehabilitációs Főosztályának főosztályvezetőjével Lakatos László beszélgetett.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :246.000-0.41%
CNY :36.0000%
EUR :296.000-0.34%
GBP :366.000-0.55%
JPY (100):291.000-0.69%
RON :66.0000%
USD :232.0000%
Utolsó frissítés: 2012.05.22 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!