
2010.03.01
ÖNGONDOSKODÁS ●
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete átfogó vizsgálatot folytatott a Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesületnél, amely súlyos hiányosságokat és jogszabálysértéseket tárt fel. Ezek közül kiemelkedik, hogy a Dimenzió egyesület tartalékolási szabályait visszamenőlegesen módosította, s ezáltal elfedte az intézmény szavatoló tőke hiányát, amelyet e miatt a Felügyelet nem észlelhetett. A Dimenzió egyesület e mellett visszamenőleges hatállyal módosította általános szerződési feltételeit a többlethozam-visszajuttatás tekintetében.
A Felügyelet mai határozatában ezért kezdeményezte a Dimenzió egyesület elnökségének, első számú vezetőjének (egy személyben vezető jogtanácsosának) és a számviteli rendért felelős vezetőjének felmentését. A Felügyelet több nyugdíjbiztosítási terméke esetében kötelezte a biztosító egyesületet: olyan ellenőrzési és nyilvántartási rendszert alakítson ki, illetve a többlethozamok visszajuttatásánál oly módon járjon el, ami megfelel az ügyfélszerződésekben foglaltaknak.
A határozat előírta a biztosítónak, hogy a továbbiakban feleljen meg a tartalékok becslésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, pontosítsa a szerződés megkötése előtti ügyfél-tájékoztatási gyakorlatát, illetve a továbbiakban negyedévente teljes főkönyvi kimutatásban számoljon be gazdasági helyzetéről. A határozat előírja a Dimenzió egyesület közgyűlésének összehívását is, annak érdekében, hogy a felügyeleti intézkedések tartalmát ismertessék a tagokkal.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 246.000 | -0.41% |
| CNY : | 36.000 | 0% |
| EUR : | 296.000 | -0.34% |
| GBP : | 366.000 | -0.55% |
| JPY (100): | 291.000 | -0.69% |
| RON : | 66.000 | 0% |
| USD : | 232.000 | 0% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter