Állami vagy magánnyugdíj?
Elosztó ¦ Forrás: Gazdasági Rádió | 2009. szeptember 29. ,kedd ¦ Frissítve 2009.09.29
cimke NYUGDÍJ ● 

Az 52 évnél idősebb tagok veszteségeinek ellensúlyozására lehetőségük van visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe. Fórizs Sándor, az Évgyűrűk magánnyugdíjpénztár igazgatóságának elnöke szerint általánosságban az alacsonyabb képzettségűeknek érheti meg visszalépni. Egy esetleges rossz döntés akár 10%-kal kisebb havi kezdő nyugdíjat eredményezhet.

A tavalyi évben az átlagos magánnyugdíjpénztári hozam mínusz húsz százalék körül alakult – mondta el Fórizs Sándor. Az idei év növekedése azonban nagyon erőteljes, a BUX eredménye például január 1-től számolva 59 százalékkal emelkedett.

Az Évgyűrűk magán-nyugdíjpénztár igazgatóságának elnöke úgy látja, hogy a magánnyugdíjpénztárak már ledolgozták a pénzügyi válság során keletkezett veszteségeik felét.

A válság következtében az 52 évnél idősebb magánnyugdíjpénztári tagoknak lehetőségük lesz arra, hogy az év végéig visszalépjenek az állami társadalombiztosításba. Az eredményre az életkor mellett a nyugdíjpénztári reálhozam, az iskolai végzettség, foglalkozás vagy éppen a nem is hatással lehet – mondta el a rádiónk által megkérdezett szakértő.

Fórizs Sándor kiemelte, hogy a pénztárak indulásakor sok olyan ember is tag lett, akinek egyébként nem kellett volna belépnie. A visszalépési lehetőség tulajdonképpen ennek a téves lépésnek a korrigálása.

Amennyiben valaki most rossz döntést hoz, akár egy hónapnyi nyugdíjat is elveszíthet emiatt – hangsúlyozta az Évgyűrűk magán-nyugdíjpénztár igazgatóságának elnöke.

Fórizs Sándorral az Évgyűrűk magán-nyugdíjpénztár igazgatóságának elnökével Andor Attila beszélgetett a Gazdasági Rádióban.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :246.000-0.41%
CNY :36.0000%
EUR :296.000-0.34%
GBP :366.000-0.55%
JPY (100):291.000-0.69%
RON :66.0000%
USD :232.0000%
Utolsó frissítés: 2012.05.22 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!