
2009.09.24
BIZTOSÍTÁS ● MUNKANÉLKÜLISÉGI BIZTOSÍTÁS ●
A sorozatos leépítések miatt havonta több száz ügyfél érdeklődik az országban újdonságnak számító munkanélküliségi biztosítás iránt - mondta a Gazdasági Rádiónak a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető helyettese.
Az új biztosítási forma azoknak nyújt védelmet, akik elvesztik állásukat, vagy fizetésképtelenné válnak, a dolgozók akár havi 250 ezer forintos támogatást is kaphatnak ebben az esetben.
Bravik Attila elmondta, hogy nagyon nagy a kereslet erre a biztosításra, hiszen a munkanélküliek száma tavaly óta 80 ezerrel emelkedett.
A munkanélküliségi biztosítást a gazdasági teljesítmény visszaesése nyomán keletkező növekvő munkanélküliségi ráta hozta létre. Ez a biztosítás többféle védelmet nyújthat az ügyfeleknek azokra az esetekre, ha elvesztik munkájukat, keresőképtelenné válnak vagy pedig maradandó egészségkárosodást szenvednek el.
A biztosítás megkötéséhez számos követelményt kell teljesíteni, de a munkavállalók 70-80 százaléka képes megfelelni ezeknek a feltételeknek – mondta el a szakértő. A munkavállalók részéről egyebek között határozatlan idejű munkaszerződés szükséges, és legalább egy éves munkaviszony. Emellett alapfeltétel például, hogy a munkavállaló ne legyen próbaidőn, sem pedig felmondás alatt.
Amennyiben valaki a minimálbér körüli összeget szeretné megkapni, akkor annak a díja mindenképp az 1000 forintos határ alatt van. A legnagyobb a kereslet a nettó 140 ezer forintos jövedelemmel rendelkező középvezetők részéről van, akik körülbelül 100 ezer forintot kaphatnak elbocsátás esetén. A felsőfokú képzettséggel rendelkezők mindezek mellett kedvezményben is részesülhetnek.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 246.000 | -0.41% |
| CNY : | 36.000 | 0% |
| EUR : | 296.000 | -0.34% |
| GBP : | 366.000 | -0.55% |
| JPY (100): | 291.000 | -0.69% |
| RON : | 66.000 | 0% |
| USD : | 232.000 | 0% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter