Tovább esett a reálkereset
Elosztó ¦ Forrás: KSH | 2009. augusztus 19. ,szerda ¦ Frissítve 2009.08.20
cimke MUNKA ● 

Ellentmondásos számok a Központi Statisztikai Hivatal munkaügyi jelentésében: ugyan egy százalékkal a nőtt a nettó bér, az infláció miatt mégis a reálbér 2.2%-kal csökkent. A költségvetési szférában 8,4%-kal kevesebbért dolgoznak, mégis emelkedett a közszolgák száma.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek az év első 6 hónapjában 1,3%-kal, a nettó átlagkeresetek 1,0%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.

A reálkereset (az infláció 3,3%-os növekedése mellett) 2,2%-kal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,4%-kal emelkedett; a költségvetési szférában (főleg a 13. havi juttatás miatt) 8,4%-kal csökkent a reálkereset tavalyhoz képest. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január–júniusban átlagosan 2 millió 667 ezer volt.

2009. január–júniusban a költségvetési szférában 731 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 848 ezren dolgoztak. A tavalyi adatokhoz képest összességében 4,1%-kal csökkent a foglalkoztatottak száma, azonban

  • míg a közfoglalkoztatási szférában 1,1%-kal többen dolgoztak,
  • addig a versenyszférában 6,2%-kal kevesebben.

A teljes munkaidőben dolgozók átlagos bruttó keresete 198 200 Ft volt (vállalkozásoknál 197 000 Ft, a költségvetési szervezeteknél 204 100 Ft).

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,3%-kal haladták meg az előző év január–júniusát. Ezen belül a versenyszférában 4,9%-kal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 7,0%-kal maradtak el az előző évitől.

Az átlagos nettó kereset 121 700 Ft (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 600 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 154 700 Ft). A nettó kereset így átlagosan 1,0%-kal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 3,7%-os növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 5,4%-os csökkenés jelentkezett.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :246.000-0.41%
CNY :36.0000%
EUR :296.000-0.34%
GBP :366.000-0.55%
JPY (100):291.000-0.69%
RON :66.0000%
USD :232.0000%
Utolsó frissítés: 2012.05.22 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!