Megváltozik a szakmunkásképzés
Elosztó ¦ Forrás: Gazdasági Rádió | 2010. október 22. ,péntek ¦ Frissítve 2010.10.22
cimke SZAKMUNKÁS ● OKTATÁS ● 

Szakmunkás
Duális, német minta lapján működő szakképzési rendszert hoz létre a kormány második gazdasági akcióterve. A szakmát tanulók 3-4 éves képzési idejük egy részét különböző cégeknél töltik. Fontos változás, hogy az akcióterv a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hatáskörébe utalja a szakképzés ellenőrzését, a 130 szakma követelményrendszerének kidolgozását és a vizsgáztatást is.

A mai magyar rendszer a következő: a tanuló az elméleti szakképzést az iskolában tulajdonítja el, míg a gyakorlati képzés helyszínei tanműhelyek. Egy kőműves esetében pl. egy tornaterem méretű csarnokot kell elképzelni, ahol felépítik a falat, majd lebontják és így tovább.

Ezzel szemben Nyugat-Európában vállalkozásokban tanulnak a gyerekek. Valódi munkahelyen, ahol valódi problémákkal találják szemben magukat. Így háromszor több gyakorlati tapasztalatot szereznek magyar társaiknál. Egyszerűen ők jobban szocializálódnak az adott szakmára.

A magyar cégek is rég várják, hogy nálunk is megtörténjen ezzel kapcsolatban a változtatás. A szakértő szerint akut szakképzési válság él a piacon, nincs elég szakképzett munkaerő s a meglévőknek sem felel meg a tudásuk.

A jelen mutatók szerint a szakképzést elvégzők mintegy egyharmada tud elhelyezkedni 9 hónapon belül a szakmájában, így tehát a tanulók kétharmadát munkanélkülinek képezték ki. A textiliparban tanulók esetében még rosszabb ez az arány, ott 100-ból 1-2-nek sikerül munkát találnia.

Ez a rendszer tehát rossz a családnak, rossz a gyereknek és rossz az államnak is, aki a képzést finanszírozta.

Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével Nagy Károly készített interjút a Gazdasági Rádióban.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :246.000-0.41%
CNY :36.0000%
EUR :296.000-0.34%
GBP :366.000-0.55%
JPY (100):291.000-0.69%
RON :66.0000%
USD :232.0000%
Utolsó frissítés: 2012.05.22 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!