Iszapár – a segítség lehetőségei
Elosztó ¦ Forrás: mandiner.hu | 2010. október 10. ,vasárnap ¦ Frissítve 2010.10.10
cimke SEGÍTSÉG ● RÁSZORULÓK ● 

A mandiner.hu gyűjtése a hétfői iszapáradat károsultjainak megsegítési lehetőségeiről.

A Nemzeti Segélyvonal indította az első villámgyűjtést a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára. A 1752-es nemzeti segélyvonallal összegyűjtött pénzadományok (hívásonként 250 forint) az öt legnagyobb karitatív szervezeten keresztül jutnak el károsult honfitársainkhoz. (Eddig mintegy félmillióan hívták.) A Telenor és a Vodafone hálózatából ez a dolog nem érhető el. Az NSV banki átutalással is támogatható, részletek itt.
[NSV]

*

Az imént említett szolgáltató elérési problémái miatt a 1749-et is lehet hívni, az összes mobilszolgáltatóról.
[Vöröskereszt]

*

Önkéntesek jelentkezését várja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat! Olyanok jelentkezzenek, akik akár néhány órára is a helyszínen, Devecserben segítenék – teafőzés, szendvicskészítés, lelki támasz nyújtása, beszélgetés, stb., vagyis nem (csak) fizikai munkáról lenne szó! Aki szeretne segíteni, a 30/985-4395-ös számon jelentkezhet. (kontakt: Papp Eszter szakmai vezető)
[Máltai]

*

  A Katolikus Karitász Mód Miklós devecseri plébánossal együttműködve kezdetektől a terepen segít a mentési és elhárítási tevékenységben. Az iszapár okozta vészhelyzet enyhítésére olyan férfiak segítségét várja a segélyszervezet, akik vállalják a hétvégi nehéz fizikai munkát az elárasztott térségben. Akinek ideje engedi, jelentkezhet a szervezet 06-1-372-0910 telefonszámán. (Beszéltem velük, jövő hétre még van helyük. Pont egy hét múlva mi néhányan le is megyünk, munka biztosan lesz. Majd posztolok képeket.) Adományok: külön bankszámlán gyűjtenek adományokat – 12011148-00124534-00800007 számra várják (Raiffeisen Bank), a közlemény rovatban az „ISZAPÁR” megjegyzést kérik feltüntetni.
[Magyar Kurír]

*

  Aki adakozna, de nem bízik közvetítő szervezetekben, közvetlenül Devecserre is küldhet pénzt: plébániájuk számlaszámán a Raiffeisen Bank Róm. Kat. Plébánia Devecser 12084003-00103523-00100003 számlaszámra küldje el segély megjegyzéssel.

*

  A Magyar Cserkészszövetség azt kéri tagjaitól, hogy ha részt akarnak venni valamelyik önkéntes munkában, akkor ITT jelentkezzenek.
[Vízicserkész Napló ]

ORFK: figyeljünk az áladománygyűjtőkre!
Az Ajkai Rendőrkapitányság nyomozást folytat csalás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki a Devecser Polgármesterének nevében pénzadománygyűjtésre hívta fel egy tapolcai társulat figyelmét. Arra kérte a társulat igazgatóját, hogy utaljon át az elkövető által megadott számlaszámra valamennyi pénzt, vagy bármilyen segélyszállítmányt küldjön el részére, mert a vörös iszap által sújtott területen élőknek szeretnék átadni. A tranzakció nem jött létre, mert a társulat felhívta a Devecser Polgármesteri Hivatalt, ahol arról tájékoztatták, hogy a polgármester nem adott ilyen jellegű megbízást. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy legyenek körültekintőek, amikor ilyen telefonhívást, vagy személyes megkeresést kapnak idegenektől. Célszerű leellenőrizni az adománygyűjtő által megadott bankszámlaszámot, hogy valóban a hivatkozott néven vezetik-e, illetve arról is meg kell győződni (akár egy telefonhívással), hogy ténylegesen gyűjt-e bármilyen adományt az a szervezet, cég, magánszemély, akinek a nevében megkeresték Önöket.
Legyenek körültekintőek! A csalók kihasználják a hiszékenységet, az együttérzést!


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :246.000-0.41%
CNY :36.0000%
EUR :296.000-0.34%
GBP :366.000-0.55%
JPY (100):291.000-0.69%
RON :66.0000%
USD :232.0000%
Utolsó frissítés: 2012.05.22 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!