Vége az internetes névtelenségnek?
Elosztó ¦ Forrás: IT Café | 2010. augusztus 17. ,kedd ¦ Frissítve 2010.08.17
cimke INTERNET ● 

A Google vezérigazgatója úgy véli, hogy a személyiségi jogok maximális tiszteletben tartása mellett véget kell vetni az abszolút anonimitásnak.

Nincs helye a teljes névtelenségnek a jövő webes világában – fejtette ki határozott álláspontját Eric Schmidt, a Google vezetője egy, az internet társadalmi hatásaival foglalkozó konferencián néhány napja.

Schmidt szerint a névtelenség oly sok káros jelenséghez vezetett, melyeket csak akkor lehet megszüntetni, de legalábbis mérsékelni hatásukat, ha a kormányok fellépnek az anonimitás elterjedt gyakorlata ellen: „Az adatvédelem szem előtt tartása rendkívül fontos követelmény. De az adatvédelem nem egyenlő a névtelenséggel. Roppant fontos, hogy a Google és mindenki  más is tiszteletben tartsa a személyiségi jogokat. Az embereknek joguk  van adataik védelméhez; ez természetes, ez normális. Így kell eljárnunk. De ha valaki egy szörnyű, ördögi bűncselekményt akar elkövetni, akkor már egyáltalán nem természetes, hogy elbújhat a teljes névtelenség pajzsa mögé. Társadalmunkban ez megengedhetetlen. A bíróságoknak megvan a joguk az elkövetők azonosítására. Az abszolút anonimitás roppant nehéz helyzeteket teremthet kormányaink és közösségünk számára.”

A Google-vezér nyilatkozata egybecseng az egyre erősödő trenddel, melyben az állami hivatalok mind nagyobb elégedetlenségüket fejezik ki a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, s érvelésük alapköve az, hogy az anonimitás mai gyakorlata komolyan megnehezíti a bűnüldözők munkáját. (Pikáns és elgondolkodtató azonosság, hogy a netezők személy szerinti azonosításának igénye az utóbbi időben gyakorlatilag egyszerre támadt fel a nyugati demokráciák politikusai körében, néhány kapitalista világcég vezetőinél, illetve a diktatórikus módon kormányzott országokban – pl. Belarusz, Kína stb.).

Schmidt véleménye mögött az a meggyőződés rejlik, hogy szerinte a viharos sebességgel fejlődő technikai lehetőségeket képtelenek követni társadalmilag a közösségek: „Az egyetlen lehetőségünk, hogy kezeljük a problémákat, ha valódi átláthatóságot biztosítunk, és nem névtelenséget. Az aszinkron fenyegetések világában túlságosan veszélyes az, ha nem lehet az egyes személyeket azonosítani. Szükségünk van [ellenőrzött] névkontrollra. Ez lesz a kormányok elvárása is”. (A ReadWriteWeb idézte Schmidt szavait, melyek igen rejtélyesek és nehezen fordíthatóak ebben a formában: „The only way to manage this is true transparency and no anonymity. In a world of asynchronous threats, it is too dangerous for there not to be some way to identify you. We need a [verified] name service for people. Governments will demand it.”)

Ahogy az index.hu minapi cikke is körüljárta, a következő évek egyik legnagyobb internetes vitája van kialakulóban. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a névtelenség előnyei és hátrányai, az ebből fakadó problémák igazán életbevágóak lettek nagy társadalmi, politikai és üzleti csoportok számára.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :238.000-1.26%
CNY :34.000-2.94%
EUR :289.000-0.69%
GBP :347.000-1.15%
JPY (100):282.000-2.48%
RON :66.000-1.52%
USD :218.000-1.38%
Utolsó frissítés: 2012.02.08 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!