Már SMS-ben, emailben is értesít az okmányiroda
Elosztó ¦ 2010. július 14. ,szerda ¦ Frissítve 2010.07.14
cimke OKMÁNYIRODA ● 

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) ismét bővíti szolgáltatásai körét. Az új szolgáltatás 2010. július közepétől lehetővé teszi az ügyfél számára, hogy e-mailben vagy SMS-ben, esetleg mindkettőben automatikus értesítést kapjon, ha az általa igényelt okmány – személyazonosító igazolvány, útlevél illetve vezetői engedély – elkészült és átvehető az okmányirodában. Ha az okmány postai megküldését kérte, úgy értesítést kap a postázás időpontjáról.

Az e-mailes vagy SMS általi értesítéshez az ügyfélnek meg kell adnia e-mail címét és/vagy mobil elérhetőségét az okmány igénylésekor az okmányirodában.

Az új szolgáltatás mellett a KEK KH már évek óta az úgynevezett proaktív tájékoztatással kíván könnyíteni a polgárok okmányirodai ügyintézésén. A proaktív szolgáltatás keretében az ügyfélkapuval rendelkező polgárok elektronikus értesítést kapnak okmányaik lejárati idejéről. A figyelmeztető e-mailt három alkalommal, az érvényességi idő lejárta előtt 2 hónappal (útlevél esetén 6 hónappal), majd 1 hónappal és végül a lejárat napján kapják meg az érintettek kártyaformátumú személyazonosító igazolványuk és gépjárművezetői engedélyük, útlevelük valamint gépjármű forgalmi engedélyük vonatkozásában.

Az elektronikus szolgáltatásokon túl a KEK KH személyes ügyintézésre is lehetőséget biztosít az általa működtetett Központi Okmányirodában, amely hétköznapokon meghosszabbított nyitva tartással, sőt szombaton és vasárnap is várja ügyfeleit a Budapest, XIII. kerület Visegrádi utca 110-112. szám alatti ügyfélszolgálatán.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :238.000-1.26%
CNY :34.000-2.94%
EUR :289.000-0.69%
GBP :347.000-1.15%
JPY (100):282.000-2.48%
RON :66.000-1.52%
USD :218.000-1.38%
Utolsó frissítés: 2012.02.08 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!