Káros az elektronikus cigaretta
Elosztó ¦ Forrás: ÁNTSZ | 2010. április 28. ,szerda ¦ Frissítve 2010.04.28
cimke E CIGARETTA ● 

Néhány éve jelent meg a piacon az elektromos cigaretta mint alternatíva a nikotin bevitelére repülőtereken, közhivatalokban, munkahelyeken valamint a gyártók állítása szerint mint a leszokásban is segítséget nyújtó eszköz.

Mi az elektromos cigaretta?

Az elektronikus cigarettát a legtöbben e‐cigaretta (e‐cigarette) vagy e‐cigi (e‐ciggi) néven ismerik. Az e‐cigarettát egy kínai cég fejlesztette ki 2005‐ben és Ruyan néven dobta piacra.
Bemutatása után Európa szerte forgalmazni kezdték.

2009‐ben egyes tanulmányok 300 000‐re becsülték az elektronikus cigarettát fogyasztók számát, de arányuk azóta már jelentősen emelkedett.
Az elektronikus cigaretta egy olyan akkumulátor által üzemeltetett nikotin tartalmú inhaláló, amely a különböző dohánytermékek (cigaretta, szivar és pipa) alternatívájaként szolgál.

A benne található aromák és az erős függőséget okozó nikotin hatása mellett, a termék a hagyományos dohányzáshoz hasonló fizikai élményt nyújt használójának. Az elektronikus cigaretta a hagyományos cigarettának nem csak a füstjét, hanem a füst hőmérsékletét (50‐60 °C) is szimulálja, amely tényezők együttesen járulnak hozzá a dohányosok megszokott komfortérzetének kialakulásához. Az e‐cigaretta úgy viselkedik, mint a hagyományos cigaretta, ugyanakkor egyes vélemények szerint nem tartalmazza azokat a káros anyagokat, mint a szén‐monoxid, nitrogén‐dioxid, hidrogén‐cianid, sav, arzén, ólom, higany, és megkíméli a passzív dohányzás egészségkárosító hatásaitól a dohányzó környezetében tartózkodókat is. Semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni azonban azt a tényt, hogy a nikotin mindenképpen bekerül a használó szervezetébe. Így teljesen megtévesztő lenne az "egészséges" jelzővel illetni az elektronikus cigarettázást, hiszen a nikotin az emberi szervezetre káros, erős függőséget okozó méreg (széles körben elterjedt rovarírtószer‐alapanyag). Használnak azonban olyan folyadékot is az e‐cigaretta feltöltésére, mely nikotinmentes, de az egészségre kifejtett hatása eddig még nem ismert.

Az elektronikus cigaretta többféle formában is árusításra került, mégis a legelterjedtebb a dohányt tartalmazó cigaretták külső megjelenését utánzó termék. Egy másik népszerű forma a „toll‐stílus”, amely nevét is ez után kapta „golyós toll” (ballpoint pen).

A világon megtalálható e‐cigik többsége többször használható a lecserélhető és újratölthető alkatrészeik segítségével.
Az e‐cigaretta több alkotórészből tevődik össze: kis világító égő (A), akkumulátor/elem (B), fűtő komponens (C), patron/szájba vehető fej (D).

a626

Az e‐cigaretta feltölthető akkumulátorral működik, mely energiát biztosít a fűtő komponensnek ahhoz, hogy magas hőmérsékletet állítson elő a patronban lévő aromákat és nikotint tartalmazó folyadék elpárologtatásához (e‐liquid, vagy e‐juice). Füstszerű pára a szájhoz illeszthető patronon elhelyezett lyukon keresztül szívás segítségével jut a fogyasztó szervezetébe. A patron (a szájba vehető rész) egy eldobható műanyag komponens, mely könnyedén hozzáilleszthető az e‐cigi többi részéhez. Ez a rész tartalmazza a különböző aromákat és a nikotint tartalmazó folyadékot.

Kiürülésekor utántölthető vagy kicserélhető. A legtöbb termék végén található egy kis világító égő (több színben is választható), amely felvillan miközben használója beszívja az e‐cigi tartalmát, ezzel is erősítve a hagyományos dohányzáshoz hasonló érzés fizikai impulzusait.

Mi az egészségre gyakorolt hatás?

Az elektronikus cigi hatása az egészségre eddig még tisztázatlan! Néhány e‐cigit gyártó vállalat állítása szerint ez a termék nem tartalmaz olyan káros anyagokat, amelyek a hagyományos cigaretta égése során szabadulnak fel. Többen úgy reklámozzák az új generációs cigarettát, mint ami csökkenti a nikotinfüggőséget, habár több nemzetközi egészségügyi szervezet is ellenzi a termék dohányzás leszokás támogató eszközként történő forgalmazását.

Több szabályozó hivatal figyelmeztet ez e‐cigi egészségkárosító hatásaira!

Az e‐cigaretta patron többféle aromát (dohány, mentol, csokoládé, vanília, karamell, kávé stb.) és különböző mennyiségű nikotint tartalmazhat, melyeket többek között glycerinben és propylén glikolban (PG) oldanak fel. Ez egy petróleum származék és köztudottan az iparban fagyálló szerként alkalmazzák. Az amerikai Környezetevédelmi Ügynökség (Environmental Protection Agency) olyan mérgezőnek tartja a PG‐t, hogy a dolgozókat védőkesztyű, védőruha és szemüveg hordására kötelezi. A szer agy, máj és vese károsodást okozhat.

A patron további összetevői lehetnek a következő anyagok és kemikáliák: esszenciák, szerves savanyítók, anti-oxidánsok, butyl valerate, isopentyl hexonate, lauryl laurate,benzyl benzoate, methyl octynicate, ethyl heptylate, hexyl hexanoate, geranyl butyrate, menthol, citric acid, water, alcohol, 2,3,5‐trimethylpyrazine, 2,3,5,6‐tetramethylpyrazine, 2,3‐dimethylpyrazine, acetylpyrazine, terpineol, ethyl maltol, guaiacol, acetylpyridine, octalactone.

A Kínából importált dohány ízesítésű folyadékok a következő anyagokat is tartalmazhatják: megastigmatrienone, beta‐damascenone, G2‐Acetylpyrazine, 2,5‐Dimethyl pyrazine, 1,3‐ Propanediol, L‐Nicotin, linalool.

2009‐ben az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Felügyelet (Food and Drug Administration) az e‐cigaretták tesztelése során olyan anyagokat talált, amelyek a hagyományos dohányt tartalmazó
cigarettában és annak égése során keletkező anyagok között is megtalálhatóak (diethylene glycol és dohány specifikus nitrosaminok).

Szintén ebben az évben a kanadai Egészségügyi Minisztérium összehívott egy e‐cigarettát ellenző tanácsot, mely álláspontja a következő: „ Habár ez az elektronikus termék úgy kerülhet
forgalmazásra, mint a hagyományos dohányzás egy biztonságosabb alternatívája, vagy mint dohányzás leszokást támogató termék, az e‐cigaretta használata kockázatot jelent a nikotinfüggőség
és mérgezés kialakulására
.”

Az Egészségügyi Világszervezet 2008‐ban kijelentette, hogy nem támogatja az elektronikus cigaretta, mint dohányzás leszokást támogató eszköz legális forgalmazását és felszólította a kereskedőket, hogy távolítsanak el minden olyan reklámanyagukon szereplő megjegyzést, amelyben arra utalnak, hogy a WHO az e‐cigaretta használatát biztonságosnak nyilvánította. A WHO arra hivatkozott, hogy még egyetlen komoly szakmai tanulmány sem támasztotta alá, hogy ez a termék egy megbízható és hatásos eszköz lenne a nikotinpótló terápiák során. Viszont nem vetette el annak a lehetőségét sem, hogy valamikor a jövőben ennek az eszköznek az alkalmazása esetleg majd hatásos eleme lehet a dohányzás leszokás támogatásnak.

A termék újszerűségének, valamint annak tisztázatlan kapcsolatának köszönhetően a dohányzást korlátozó rendeletekkel és a gyógyszerpolitikával, az elektronikus cigarettára vonatkozó törvénykezések és népegészségügyi hatásáról történő vélekedések országonként eltérőek.

Mi a helyzet Magyarországon?

Hazánkban a termék elektromos jellemzőivel kapcsolatban az Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet (EMKI) állított ki igazolást amely azonban csak a műszaki megfelelőségre
vonatkozik!

Az Országos Tisztifőorvos hivatkozva az Országos Gyógyszerészeti Intézet szakvéleményére, valamint arra a tényre, hogy az eszköz egyetlen kedvező hatása sem bizonyított és a nikotin tartalma pontosan nem ismert, a termék forgalmazásának betiltását rendelte el!

Ennek ellenére valószínűsíthető, hogy az e‐cigaretta használata ‐ köszönhetően az interneten keresztüli forgalmazásának ‐ sajnos egyre elterjedtebb a hazai dohányosok körében is, nem ismerve annak esetleges egészségre káros hatásait.

Különös veszélyt jelenthet, hogy az eszköz különböző aromákban történő árusítása (csokoládé, vanília, karamell, stb.), kifejezetten vonzóvá teheti a terméket a fiatalkorúak számára, abban az esetben is, ha eddig még dohányt tartalmazó terméket nem fogyasztottak.


 
 

6 hozzászólás

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Hozzászólok Írta: 2011-11-12 14:30:21
CEO
kezdő
Azt írja, hogy a propylén glikolt (PG) az "amerikai Környezetevédelmi Ügynökség (Environmental Protection Agency) olyan mérgezőnek tartja a PG‐t, hogy a dolgozókat védőkesztyű, védőruha és szemüveg hordására kötelezi. A szer agy, máj és vese károsodást okozhat." Ezzel ellentétben más források szerint az 1950-es évek óta ez van az asztmások minden inhalátorában és egy csomó párásítóban, mert az FDA szerint is veszélytelen (Safety of liquid bases; forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Electronic_cigarette). Kinek nincs igaza?

Ezt a listát nem tudom honnan és ki írta ebbe a cikkbe, én nem találtam forrást:
"A patron további összetevői lehetnek a következő anyagok és kemikáliák: esszenciák, szerves savanyítók, anti-oxidánsok, butyl valerate, isopentyl hexonate, lauryl laurate,benzyl benzoate, methyl octynicate, ethyl heptylate, hexyl hexanoate, geranyl butyrate, menthol, citric acid, water, alcohol, 2,3,5‐trimethylpyrazine, 2,3,5,6‐tetramethylpyrazine, 2,3‐dimethylpyrazine, acetylpyrazine, terpineol, ethyl maltol, guaiacol, acetylpyridine, octalactone.
A Kínából importált dohány ízesítésű folyadékok a következő anyagokat is tartalmazhatják: megastigmatrienone, beta‐damascenone, G2‐Acetylpyrazine, 2,5‐Dimethyl pyrazine, 1,3‐ Propanediol, L‐Nicotin, linalool. 2009‐ben az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Felügyelet (Food and Drug Administration) az e‐cigaretták tesztelése során olyan anyagokat talált, amelyek a hagyományos dohányt tartalmazó cigarettában és annak égése során keletkező anyagok között is megtalálhatóak (diethylene glycol és dohány specifikus nitrosaminok). "

A nitrüzaminok rákkeltő hatásáról már tudhatunk, de hol a forrás? Miért nem írta le a Tisztifőorvos azt, hogy mire alapozza a véleményét?

Üdv!
Hozzászólok Írta: 2011-09-12 20:24:35
noracska
kezdő
Lám, egy káros terméket milyen gyorsan betiltanak. Nagyon helyes. Csak azt nem értem, hogy az állami monopóliumban gyártott és árusított valódi cigarettát, ami ugye az e-ciginél sokkal ártalmasabb, miért nem tiltják be? Jaaah kérem, mert ez jó bevétel az államnak, az e-cigi meg csak ellenőrízhetetlen konkurencia.
Hozzászólok Írta: 2010-08-21 19:29:13
Laci
HÁZMESTER
Gratulálok, 45 év után szép teljesítmény ez a több mint egy hónap
Hozzászólok Írta: 2010-08-21 12:16:55
zizimama
kezdő
Nem akarok leszokni a cigiről!
Arra gondoltam , hogy egy órával később gyujtok rá. Minek olyan sűrűn rágyujtani. Szegény tüdőm, had pihenjen kicsit. Mondtam ezt julius 16.án 1/2 11 kor és eloltottam egymás után szívott 2 cigimet. Hamar eltelt az egy óra. Még most sem cigizek!Gondoltam,próbára teszem magam, felhúzom az órát du, 2 re,majd akkor rágyujtok. Azt hiszem annyi pihenés elég lesz. Nagy dolog hogy 3 órán keresztűl nem gyújtok rá. De mert nem akarok leszokni a cigiről, ezért csak próba képp, megnézem meddig bírom, mi a határ. Legutóbb amikor befizetett a gyermekem egy 5000ft-os leszokósdira, 1 nap múlva őrülten rohantam a szobámba és kerestem a cigit, majd mikor megtaláltam,szét marcangoltam a dobozát hogy kivegyek egyet belőle. Tehát, nagyon dohányos vagyok 45.éve. Szégyelem is magam.Nem bagózók utcán, megállóban , hivatalos helyen és sehol csak az otthonomban,Ott is csak az én szobámban, ami olyan büdös, mert aki hozzám jön és cigizik, az mind hozzájárul a szobám illatosításához. Nemjönnek sokan.A felnőtt gyermekeim cigiznek, a kiskorúakat pedig mindig kikell küldenem a cigi miatt.Felmerült a gondolat bennem, milenne ha! De gyorsan el is kergettem a gondolatot mert nem vagyok én olyan erős , meg minden , arról csak hallani szoktam hogy " én ,leszoktam a cigiről" .Ezeket a mondatokat mindíg mások mondják, én soha ... különben is szeretek dohányozni. Mi lenne velem, ha soha többé nem gyujthatnék rá. Elképzelni is nehéz.


Nem vártam meg az óracsörgést, öt percel 2 elött lekapcsoltam.Nem történt semmi, csak nem cigiztem.Nem volt düh kitörésem, nem voltam izgatott, csak úsztam a saját sikeremben.Semmi sem történt,CSAK PÁR ÓRÁIG NEM CIGIZEM. Akkor még adjunk rá pár órát.Most nem szabok időt, csak amikor már nagyon kell , akkor rágyujtok. Ok, akkor is pár órát cigi nélkül nyertem, pár füst nélküli órát.De leszokni nemfogok, csak kevesebbet dohányzom. Mert leszokni nemtudnék , be kell vallanom. Nemvagyok olyan erős és különben is ...szeretek bagózni... szeretek bagózni ha ettem utána, ha kávéztam azután és a kávéval különbern is együtt jár a cigi. De ha örömöm van, akkor is rágyujtok ezzel nyugtázom az örömöm. Ha haragszom , rögtön bagózni kezdek. Különben is , ha leülök, ha felállok, ha lefekszem és felkelek, mindíg rágyujtok , hozzám tartozik. Tehát nem szokok le, nem is akarok. Teljesen az életem része a cigaretta. hogy is tudnám abba hagyni? Gondoltam egy ideig nem bagózok.Augusztus 21.van,még mindíg nem gyujtok rá, már 35. napja.
Hozzászólok Írta: 2010-04-28 20:51:38
Janiszta
zseni
Hál istennek nem érint. Viszont mindenkit lebeszélek a dohányzásról. Nem csak drága mulatság, de a környezetére is káros!!!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :238.000-1.26%
CNY :34.000-2.94%
EUR :289.000-0.69%
GBP :347.000-1.15%
JPY (100):282.000-2.48%
RON :66.000-1.52%
USD :218.000-1.38%
Utolsó frissítés: 2012.02.08 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!