Kiszolgáltatottak az utasok a légitársaságoknak
Elosztó ¦ Forrás: MTI-OS | 2010. április 20. ,kedd ¦ Frissítve 2010.04.20
cimke KÖZLEKEDÉS ● 

Kósa Ádám, európai parlamenti képviselő, a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság néppárti tagja a korábbinál is nyomatékosabban emelte ki egy átfogó utas jogokról szóló karta megalkotásának szükségességét.

Az izlandi vulkánkitörés miatti járattörlések ugyanis megmutatták, hogy percek alatt semmissé válhatnak a korábban tiszteletben tartott utas jogok, mivel a kellemetlen helyzetbe került utasokat a légitársaságok képviselői nem látták el kellő információval a továbbutazás vagy éppen a szálláslehetőségekkel kapcsolatban.

A többnapos korlátozás miatt emberek ezrei rekedtek a reptereken kiszolgáltatott körülmények között várakozva. Kósa Ádám, fideszes európai parlamenti képviselő, erre reagálva hangsúlyozta, hogy további európai uniós szabályozásra van szükség azért, hogy ne ismétlődhessen meg a légitársaságok és az illetékes szervek tehetetlensége. Elmondta, volt arra példa, hogy az utasokat órákon keresztül szállították egyik reptérről a másikra, és egymásnak ellentmondó, pontatlan vagy ami még rosszabb, semmilyen információt nem közöltek az ügyfelekkel.

A fogyatékossággal élő utasok, idősek és kisgyermekes családok egy rendkívüli helyzetben jóval kiszolgáltatottabbá válnak, ahogy ez most is történt – fogalmazott a képviselő, aki szerint az utasok nem élhettek az EU-s szabályozás alapján őket megillető jogokkal.

A járatok jelentős (1500 km-nél rövidebb út esetén 2 órán túli) késése ellenére a légitársaságok egyáltalán nem vagy csak részben nyújtottak segítséget, és nem adtak pontos tájékoztatást a célállomás felé történő továbbutazáshoz. Nem biztosítottak az utasok számára ingyenes telefonhívási, faxolási, e-mail küldési vagy internetezési lehetőséget, sőt transzfert és szállást sem, holott ehhez a hatályos szabályok szerint joguk volt.

Kósa Ádám a vulkáni hamu miatt elrendelt légtérzár tapasztalatai után kiemelte, bebizonyosodott, hogy az általa korábban is szorgalmazott utas jogi kartára különösen nagy szükség van. Többek között kezdeményezni fogom, hogy minden utas esetében bármilyen rendkívüli változás esetén, automatikusan kötelező legyen tájékoztatást és az alternatív megoldásokról szóló üzenetet küldeni az érintett ügyfél mobiltelefonjára – mondta Kósa Ádám, aki az információhoz való hozzáférést kiemelt elvként kezeli.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :246.000-0.41%
CNY :36.0000%
EUR :296.000-0.34%
GBP :366.000-0.55%
JPY (100):291.000-0.69%
RON :66.0000%
USD :232.0000%
Utolsó frissítés: 2012.05.22 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!