
2010.10.04
LAKÁSPIAC ●
Összhangban a GKI és az FHB nemrég kiadott elemzéseivel, a zöldövezeti társasházairól ismert Elephant Holding szakértői is úgy látják, hogy az új építésűek piaca elérte mélypontját és jelenleg 10-20%-kal olcsóbban lehet lakáshoz jutni a fővárosban. A kérdés az, hogy meddig lesznek még ilyen jó helyzetben a vevők?
A kertvárosi társasházakat építő cégcsoport értékesítési igazgatója, Zelei Zoltán szerint ma a beruházók a legkülönbözőbb akciókkal próbálnak vevőket toborozni.
„Idén és még a jövő év első felében is akár 10-20%-os engedményt lehet kicsikarni a jelenleg amúgy sem magas árakból tekintettel arra, hogy jelenleg a piacot a kivárás jellemzi, a kereslet pedig továbbra is elmarad a várakozásoktól.”
Az Elephant Holding szakértője szerint az önkormányzati választások után azonban megindulhat a lassú élénkülés, hiszen az építőipar olyan közel 400 ezer embert foglalkoztató kulcságazat, amit a kormányzat valamilyen módon támogat majd, a már bejelentett bérlakás program vagy a különböző lakáskassza programokon keresztül. Mindezen túl – emeli ki Zelei Zoltán – az új, nagyobb lakásba költözést sem lehet évekig halogatni, hiszen a lakosságnak természetes igénye a mobilizáció, ami magával hozza a kereslet növekedését is.
Elképzelhető, hogy már ezt a tendenciát mutatja a hétvégi lakásvásáron ismertetett GKI ingatlanpiaci index is, amely csekély pozitív irányú elmozdulásról ad számot a 2010. áprilisi adatokhoz képest. Hasonló következtetésre jutott az FHB elemzése, mely ugyancsak jelenlegi mélypontról, és enyhén érzékelhető élénkülésről számol be.
Zelei szerint az igazi piaci fellendülés pontos idejét nehéz megjósolni, de, amint ez bekövetkezik, gyorsan olvad majd a vevők alkupozíciója. A drágulás mértéke a 2010-es kiinduló árakhoz képest lehet akár 10-15%-os is, nem csak a kereslet növekedése miatt, de a 2009. január elseje óta érvényben lévő, minden új építésű ingatlanra kötelező energiatanúsítvány okán is.
Mindeközben a válságos időszak elhúzódásával lassan, de biztosan találják meg új lakóikat a jelenleg kulcsrakész otthonok – emeli ki az Elephant Holding szakértője, - aki tehát halogatja a vásárlást a többletköltségen felül akár másfél éves várakozással is számolhat, amíg az új épületek elkészülnek.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 247.000 | -0.4% |
| CNY : | 36.000 | -2.78% |
| EUR : | 297.000 | -0.34% |
| GBP : | 368.000 | -0.82% |
| JPY (100): | 293.000 | -1.02% |
| RON : | 66.000 | -1.52% |
| USD : | 232.000 | -1.29% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter