Ez lesz az új otthonteremtési program
Elosztó ¦ Forrás: NGM | 2010. szeptember 24. ,péntek ¦ Frissítve 2010.09.24
cimke OTTHONTEREMTÉS ● 

2010. szeptember 24-én kezdődött meg Magyarország legnagyobb ingatlanpiaci rendezvénye, a 17. Budapesti Lakásvásár. Ennek keretében került megrendezésre a „Az otthonteremtés és az építésgazdaság új programja” című ingatlanszakmai konferencia, amelynek nyitóelőadásában Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium Energiaügyi és Otthonteremtési Államtitkár vázolta a kormány új lakásprogramjának főbb pontjait.

A hazai lakásállományt alapvetően minőségi és strukturális gondok jellemzik, korábbi lakásfelújítási programok pedig nem szolgálták megfelelően a korábban kitűzött célok elérését. A panelprogram támogatásai szétaprózottak voltak, valamint nem volt biztosított a program fedezete, így számos pályázatot forráshiány miatt elutasítottak, ami igen rossz üzenetet közvetít a pályázók számára. Hasonló problémák merültek fel a Nemzeti Energiatakarékossági Programmal kapcsolatban is, amely nem ösztönözte kellően a költséghatékony energiatakarékossági beruházások megvalósítását.

Háza931

Az új lakásprogram elindításával a kormány célja egy hosszú távon is fenntartható és megtartható otthonteremtési program elindítása, amely a minőségi lakhatás feltételeinek biztosításával elősegíti a gyermekvállalási kedv növekedését és a lakásállomány megújulását, ezáltal többletbevételt biztosítva az építőipari ágazatnak, ami új munkahelyek létrehozását segíti elő az Új Széchenyi Program keretében.

A program intézkedései az energiatakarékosság és energiahatékonyság elveinek figyelembevételével a meglévő 4,2 milliós lakásállomány és a közintézmények korszerűsítését, energiahatékony új lakások építését, valamint a bérlakások számának jelentős növelését célozzák.

Az új lakásprogram fő eszközei:

  • Előtakarékosság ösztönzése a lakás-takarékpénztári rendszer segítségével
  • A beruházások támogatására Zöld Fejlesztési Alap létrehozása

A kormány először a szabályozási környezetet kívánja módosítani, amelynek keretében bevezetésre kerül az egykulcsos családbarát személyi jövedelemadó rendszer. Ezen túlmenően kiemelten kívánják ösztönözni az előtakarékosságot, ezért várhatón a kormányciklus közepére 72 ezer Ft-ról 100 ezer Ft fölé emelik az éves lakás-takarékpénztári hozzájárulás mértékét, továbbá az energiahatékonysági beruházások támogatására létrehozzák a Zöld Fejlesztési Alapot.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :247.000-0.4%
CNY :36.000-2.78%
EUR :297.000-0.34%
GBP :368.000-0.82%
JPY (100):293.000-1.02%
RON :66.000-1.52%
USD :232.000-1.29%
Utolsó frissítés: 2012.05.21 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!