Pörög az albérleti piac
Elosztó ¦ Forrás: Gazdasági Rádió | 2010. augusztus 31. ,kedd ¦ Frissítve 2010.08.31
cimke ALBÉRLET ● LAKÁS ● 

A válság felpörgette az albérleti piacot. Az ingatlanportált üzemeltető Arkon Zrt. vezérigazgatója, Korbuly Krisztián szerint a lakáspiac pangása, a hitelfelvétel szigorítása és az induló tanév is ezt a tendenciát erősíti. A bajbajutott lakáshitelesek számára is kiutat jelenthet, ha bérlőket fogadnak.

Budapesten és a vidéki egyetemi városokban olyan albérleteket keresnek, melyek viszonylag olcsón, közel az egyetemekhez akár több diák számára is kiadók. Budapesten 1000 és 2000 forint között mozognak a négyzetméterárak, a vidéki városokban ennek a fele, kétharmada az ár. A keresett ingatlanok Budapesten nagyjából 50 négyzetméteresek, és ennek megfelelően 50-60 ezer forint körül találhatók, míg vidéken olyan 30-40 ezer forint körülire tehetők.

A válság felpörgette a bérelhető ingatlanok piacát, megnőtt az igény a bérelhető ingatlanok iránt, a piac inkább a kínálati piac irányába indult el, ezért egy enyhe áresés, stagnálás következett be. A megfelelő fizetőképes vevő hiányában a devizahitelesek sokszor kénytelenek valahogy pénzt csinálni az el nem adható ingatlanból, ezért megpróbálják kiadni. Sőt sokan akár albérlőket is maguk mellé vesznek a megnövekedett költségek megosztása céljából.

A kereslet azért élénkült meg a bérlemények iránt, mert sokan nem tudnak hitelt felvenni a beszűkült piacon, vagy kivárják azt a pillanatot, amikor a legkedvezőbben tudnak ingatlant vásárolni. Augusztus azért is egy fellendülés ezen a piacon, mert akkorra derülnek ki a felvételi ponthatárok az egyetemeken, a kollégiumok pedig megtelnek, és megindul a harc a bérelhető ingatlanokért.

Többféle adózási mód van a kiadott ingatlanok után, attól függően, miként számolják el a költségeket. A mostani kormány 29 pontjában szerepel az egyszerűsítés szándéka, hogy ne kelljen vállalkozóvá válnia annak, aki lakást ad ki. Az ingatlanok ára most már elég alacsonyan van ahhoz, hogy közép-hosszú távon mindenképpen jó befektetésnek tűnik ingatlant vásárolni.

Korbuly Krisztiánt Faddi Anna kérdezte a Gazdasági Rádióban.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :247.000-0.4%
CNY :36.000-2.78%
EUR :297.000-0.34%
GBP :368.000-0.82%
JPY (100):293.000-1.02%
RON :66.000-1.52%
USD :232.000-1.29%
Utolsó frissítés: 2012.05.21 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!