
2010.10.13
LÍZING ● DEVIZA ●
Bár a deviza alapú jelzáloghitelezés magánszemélyek részére gyakorlatilag megszűnt Magyarországon, lakáslízing esetében továbbra is lehetőség van euró alapú finanszírozásra.
Az OTP Lakáslízing Zrt. jelenleg kétféle devizában finanszíroz, forint és euró alapon. Mint azt Dr. Dunavölgyi Mária, a hazai lakossági lakáslízing állományból több mint 50 százalékos piaci részesedéssel rendelkező OTP Lakáslízing Zrt. vezérigazgatója elmondta, az eddigi tapasztalatok alapján az utóbbi időben inkább forint alapú kérelmek benyújtása volt a jellemző, holott az euró alapú finanszírozás a jelenlegi kamatfeltételek mellett alacsonyabb törlesztő részletet biztosít.
Belátható időn belül Magyarországon is bevezetésre kerül majd az euró, amikor a mai forint hitelek is átváltásra kerülnek euróra, s a majdani átváltási arány ma még nem ismert. Az euró alapú hitelek törlesztő részletei azonban az áttéréskor sem fognak megváltozni, hiszen azok euróban maradnak. Az euró alapú finanszírozás tehát átgondolt döntés esetén olcsó és biztonságos finanszírozást jelent az ügyfél számára.
Az euró bevezetéséig hátralevő időben védettek azok, akiknek devizában lévő megtakarításuk van vagy devizában érkezik a jövedelmük. Az is a védelmet szolgálja, ha a lízingbevevő megtakarítja azt a különbséget, amit az alacsonyabb kamaton nyer havonta s így tartalékot képez a kockázatok fedezésére.
Az OTP lakáslízing további előnye között szerepel, hogy - kormányrendeletben is rögzítetten - alacsonyabb önerővel lehet lakáshoz jutni, mint a lakáshitelek esetében. Magánszemélyeknél forint alapon a piaci ár 80%-a finanszírozható mind új, mind használt lakás esetén, míg hiteleknél a maximális finanszírozás a piaci ár max. 75%-a.
További, már jól ismert előny a lakáslízing olcsósága új lakások esetén. Ez annak köszönhető, hogy a lízingelt összeg 25%-os áfa-része kamatmentesen, a futamidő során kis részletekben törleszthető, szemben a lakáshitellel ahol ezt kamattal terhelten kell megfizetni. Ennek köszönhetően közel 20%-kal kevesebb is lehet a törlesztő részlet egy hasonló kamatozású hiteltermékhez képest, deviza alapon közel 30% a különbség.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Kapcsolódó cikkek
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 247.000 | -0.4% |
| CNY : | 36.000 | -2.78% |
| EUR : | 297.000 | -0.34% |
| GBP : | 368.000 | -0.82% |
| JPY (100): | 293.000 | -1.02% |
| RON : | 66.000 | -1.52% |
| USD : | 232.000 | -1.29% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter