Hamarosan kiderül mi lesz a nem fizető lakáshitelesekkel
Elosztó ¦ Forrás: Duna House | 2010. szeptember 3. ,péntek ¦ Frissítve 2010.09.03
cimke LAKÁSHITEL ● TARTOZÁS ● KILAKOLTATÁS ● 

Hónapok óta csak általánosságokat lehet tudni az új kormány által létrehozni tervezett Nemzeti Eszközkezelőről, mely a bajba került lakáshiteleseket lenne hivatott megsegíteni – egyelőre azonban még nem tisztázott módon.

Még mielőtt 2011 áprilisában lejár a kilakoltatási moratórium, megkezdi tevékenységét a bajba jutott adósok utcára kerülését megakadályozó Nemzeti Eszközkezelő Társaság. Az még nem derült ki, hogy mennyiért venné meg az állam a rossz hiteleket, és az sem, hogy milyen infrastruktúra állna a társaság mögött. Lehet, hogy egy nagy bank apparátusát használná az eszközkezelő - írja a Magyar Nemzet.

Jelenleg körülbelül kilencvenezer olyan lakáshiteles lehet, aki kilencven napnál hosszabb ideje nem fizet.

Nagy Anna kormányszóvivő a lapnak elmondta, hogy ősszel nyújtja be a parlamentnek a kormány a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról szóló javaslatot. Jelenleg a terveken dolgoznak a szakemberek, a végleges verzió augusztus utolsó napjaira készül el. Az állami alap hitelből venné meg a tartozásokat, a vásárláshoz a kölcsönt az a bank adná, amelyiknél a rossz hitel volt. Az adásvételt követően már nem az ügyfél tartozna a pénzintézetnek, hanem az állam.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :238.000-1.26%
CNY :34.000-2.94%
EUR :289.000-0.69%
GBP :347.000-1.15%
JPY (100):282.000-2.48%
RON :66.000-1.52%
USD :218.000-1.38%
Utolsó frissítés: 2012.02.08 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!