
2010.03.28
LAKÁSHITEL ● CHF ● ERSTE BANK ●
Tovább csökkentette meglévő CHF alapú jelzáloghiteleinek kamatát az Erste Bank Hungary Nyrt. A mostani kamatcsökkentés mértéke terméktípustól függően 0,3 illetve 0,5 százalék, így a tavaly decemberi 0,3 százalékos, egységes kamatcsökkentéssel az Erste CHF alapú lakossági jelzáloghiteleinek kamata a pénzügyi válság kiteljesedése előtti szintre csökkent vissza.
A kamatcsökkentés a bank teljes CHF alapú jelzáloghitel állományát érinti, azaz több mint százezer hitelszerződést. Sztanó Imre a bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese a kamatcsökkentés kapcsán kiemelte: az Erste Bank eddig is, és ezt követően is folyamatosan nyomon követi a hitelezés forrásköltségeinek alakulását, és a forrásköltségek változásait a Banki Magatartás Kódexnek, valamint a törvényi előírásoknak megfelelően érvényesíti az ügyfélkamatokban. A forrásköltségek csökkenése tette lehetővé, hogy rövid időn belül másodszor is csökkentse a bank a CHF hitelek kamatát, elérve ezzel a válság előtti kamatszinteket.
A kamatcsökkentés az egyes hitelügyletekben a kamatperiódus fordulónapjától érvényes. A módosult kamatról, valamint a fizetendő törlesztőrészlet nagyságáról az ügyfeleket a kamatperiódus fordulónapját követően levélben is értesíti a bank.
A kamatcsökkentés és így az átárazódás már a március 16-án fordult hiteleket is érintette, de az 1 éves kamatperiódusú hitelek esetében elképzelhető, hogy a csökkentést csak jövő év elején érzik majd az ügyfelek – tette hozzá Sztanó Imre.
Más bankok egyelőre nem jelentettek be hasonló akciót.0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Kapcsolódó cikkek
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 247.000 | -0.4% |
| CNY : | 36.000 | -2.78% |
| EUR : | 297.000 | -0.34% |
| GBP : | 368.000 | -0.82% |
| JPY (100): | 293.000 | -1.02% |
| RON : | 66.000 | -1.52% |
| USD : | 232.000 | -1.29% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter