
2009.08.25
LAKÁSHITEL ● LAKÁSMAFFIA ●
Az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága augusztus 18-i rendkívüli ülésén lakáshitelesek helyzetével foglalkozott: 40.000 problémás szerződés, 3.000 árverezésre kínált lakás, moratórium a kilakoltatásokra.
A Pénzügyminisztérium 2009. június végi adatai szerint a 90 napja nem törlesztett jelzáloghitelek aránya 2 százalék volt, ami átlagos hitelnagysággal kalkulálva körülbelül 40 ezer szerződést jelent. A Magyar Nemzeti Bank felméréséből kiderült, hogy 2008. szeptember és 2009. május között az árverésre felkínált ingatlanok száma nem haladta meg a háromezret. A kilakoltatások száma ennél jóval alacsonyabb.
A bizottság a rendkívüli ülésen elfogadott tájékoztatóban három pontból álló állásfoglalást fogalmazott meg a válság miatt nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítése érdekében.
- A bizottság felkérte a bankokat és a hitelkihelyezéssel foglalkozó valamennyi pénzügyi vállalkozást, hogy az etikai kódex megalkotásáig, valamint a pénzügyi szolgáltatók működésével kapcsolatos ellenőrzések lefolytatásáig ne kezdeményezzenek a családok kilakoltatásához vezető eljárást, hanem mindazon ügyfeleikkel, akik hajlandók és képesek erre, még az előírt 90 napon belül jussanak egyezségre.
- A bizottság felkérte a kormányt, hogy havi rendszerességgel szolgáltasson adatot a hátralékos lakáshitelesek helyzetéről.
- A bizottság megállapította, hogy a hitellel rendelkezők védelme és egy átláthatóbb pénzügyi tevékenység kialakítása érdekében további törvénymódosítások és új törvények szükségesek. Ilyen például az a fogyasztóvédelmi jogszabály, amely a pénzügyi szolgáltatók követelései továbbadásának átláthatóságát teszi lehetővé.
A dokumentumban megfogalmazott három állásfoglalás olyan szakmai megközelítés és emberiességi minimum, amit minden felelős politikusnak, pénzügyi szektorban tevékenykedő szolgáltatónak figyelembe kell venni és működésében, tevékenységében biztosítania kell.
A kormány egyetért a bizottsági tájékoztatóban foglaltakkal, ezért a szükséges rendeleteket megalkotja, illetve törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé terjeszti.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara is egyetért
A szervezet közleményben üdvözölte a bizottság ajánlásait. A kamara szerint az említett eljárások nélkülözik a hatóságok által kontrollálható szabályozottságot, ezzel sértik a szerződő felek jogbiztonságát, és elősegítik a látens bűnözést, és a lakásmaffia tevékenységet.
Mint írják: "megnyugtató megoldást ezen a téren csak a Polgári törvénykönyv azon felhatalmazásának jövőbeni korlátozása jelenthet, amely megtiltaná a hitelt nyújtó pénzintézeteknek, hogy a kölcsönüket visszafizetni nem tudó adósaik ingatlanát saját maguk, vagy pénzügyi közvetítő cégeken keresztül értékesíthessék."
2 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Kapcsolódó cikkek
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 238.000 | -1.26% |
| CNY : | 34.000 | -2.94% |
| EUR : | 289.000 | -0.69% |
| GBP : | 347.000 | -1.15% |
| JPY (100): | 282.000 | -2.48% |
| RON : | 66.000 | -1.52% |
| USD : | 218.000 | -1.38% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter