1. A nyugdíjfinanszírozás állami pillére számtalan változtatással ugyan, de a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer alapjaira épül. Ennek problematikája, hogy a befizetések dolgoztatására nincs lehetőség, hiszen az erősen deficites nyugdíjkassza a jelenlegi nyugdíjasok finanszírozását kénytelen megoldani a jelenlegi befizetők hozzájárulásából. A rendszer fenntarthatatlan. Csökkenő népességű és elöregedő társadalmunk aktív keresői számára ugyanis az azonnali kifizetés rendszere egyre nagyobb terhet jelent majd, miközben semmilyen garanciájuk nincs rá, hogy a rendszer még életképes lesz az ő passzív időszakukban is. Megoldást a nyugdíjkorhatár folyamatos emelése jelenthet, mellyel stabilizálható a nyugdíjas-dolgozó arány, amely szintén a most aktív befizetők kárára tehető csak meg.

Ennek az ördögi körnek a feloldására jött létre második pillérként a magán-nyugdíjpénztári rendszer, melyben a befizető egyéni számláján, nem a jelenlegi nyugdíjasokat finanszírozza, hanem saját nyugdíjának finanszírozhatóságát teremti meg. Az áttérés természetesen igen költséges, hiszen a korábbi és az új rendszer közötti finanszírozási szakadékot átcsoportosításokból vagy az államadósság növelésével lehet csak megvalósítani. Másik előnye, hogy a befektetett tőke képes érdemi hozamot is termelni. A befizető vérmérséklete szerint maga döntheti el, hogy befektetéseit milyen kockázati szintű portfólióban helyezi el, melyre az állami pillérben nincs lehetőség.

A Stabilitás Pénztárszövetség adataiból ez alá is támasztható: "Bár a pénztárak a 2008-as pénzügyi válság hatására jelentős veszteségeket szenvedtek el, azokat rekordidő alatt, tavalyra ledolgozták és 2009-ben már 457,8 milliárd forint befektetési eredmény mellett kiemelkedő hozamokat értek el. A tagoknál a választható portfóliós rendszerben a Klasszikus portfólió 12,11 százalék, a Kiegyensúlyozott portfólió 17,75 százalék, a Növekedési portfólió 25,95 százalék vagyonnal súlyozott átlaghozamot ért el a tavalyi évben. A legalább 10 éve működő magánnyugdíjpénztárak által kezelt 51 portfolióból a 2000 és 2009 közötti tíz éves átlaghozam 45 portfoliónál meghaladta az infláció mértékét, ebből 17 portfolió éves reálhozama 1-2 százalék közötti mértékű, 13 portfolió reálhozama pedig az évi 2 százaléknál is nagyobb volt."

2. Bármit lehet?

Az intézkedéssorozat másik veszélyére is szeretném felhívni a figyelmet, amely nem a nyugdíjfinanszírozási, hanem a vállalati oldalon vet fel komoly kérdéseket. A Root and Foliage Zrt. Prémium Befektetési Megoldások specialistájaként elkötelezett a hosszú távú célok mellett. Érdekazonosságot alakítottunk ki ügyfeleink és saját, vállalati céljaink között. Éves tervünk mellett, három, öt és tíz éves célokat is magunk elé tűztünk. Ezek tervezése során a jogszabályokat, az adózás feltételeit és a szektort érintő egyéb szabályozásokat is figyelembe vettük. Számítva a kormányváltást követő intenzív változási folyamatra, jelentős tartalékokat hagytunk cash-flow tervezésünk során

Azonban tapasztalatom szerint a piaci szereplők nagy része nem képes egyik pillanatról a másikra változó játékszabályokhoz alkalmazkodni. A vállalkozások az egységes és stabil játékszabályoktól válnak tervezhetővé. Ennek hiánya fenyegeti a vállalatok munkahelyteremtő képességét, sőt fejlődési pályájukat is. A tervezhetőség hiánya a külföldi befektetőket elbizonytalanítja, így - véleményem szerint - az intézkedéssorozat a leminősítés mellett, a tőke beáramlás lassulását, a kiáramlás gyorsulását is magával hozhatja, mely az így elért kedvező – rövid távú - államfinanszírozási hatásoknál lényegesen nagyobb veszélyt hordoz magában. És akkor vissza is kanyarodhatunk az IMF kérdésre...