Az elmúlt hetek eseményei közép-hosszútávon az átlagemberek zsebére helyezhetik a nyomást. Az új kormány 29 reformpontjának megvalósításához szükséges extra forrás biztosítás kapcsán előkerült bankadó középtávon vagy az ország stratégiai céljait veszélyeztetheti, vagy a lakosság banki terheit növelheti. 
Előbbit arra alapozom, hogy az adóracionalizálás nem ütközik semmilyen nemzetközi jogszabályba. Tehát büntetlenül megtehetik a külföldi tulajdonban levő pénzintézetek, hogy költségeiket a magas, - tehát a hazai - bevételeiket pedig az alacsonyabb - nyugat-európai - környezetben számolják el. Ez pedig azt jelenti, hogy az amúgy igen termelékeny bankrendszer nyereségének az eddiginél is nagyobb hányada hagyja el az országot. Ugyan magát a bankadót én is fontosnak tartom, de kizárólag az egységes uniós fellépést tartom életképesnek. Ebben az esetben ugyanis az országok közötti átcsoportosítás csábító kapuja bezárulna a bankok előtt. Azonban ennek a jelenlegi, igen erősen belpiac-védő gazdaságoknak és a brutális gazdasági lobbival rendelkező bankoknak az árnyékában esélytelennek tűnik. 

Második állításomat a banki módszerekre alapozom. Ugyanis a bankok rövidtávon lenyelik ugyan a békát, hosszabb távon mégsem hajlandóak korábbi nyereségességükről lemondani. Még annak ellenére sem, hogy a nyugat-európai piachoz képes igen magas extraprofitot jelentett számukra a közép-kelet-európai terjeszkedés. Az itteni nyereségességük két, nem ritkán háromszorosa a nyugat-európai anyavállalatokénak.
És a történetnek szekunder hatása is van, mégpedig azonnali. Újra sikerült felverekednünk magunkat a nemzetközi sajtó vezércikkei közé. Csupán az a baj, hogy immáron harmadízben negatív a visszhang...