Véget érhet a recesszió
Elosztó ¦ Forrás: GKI Gazdaságkutató | 2010. március 1. ,hétfő ¦ Frissítve 2010.03.01
cimke VÁLSÁG ● 

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaságban 2010-ben véget ér a recesszió. A külső egyensúlyban ismét aktívum keletkezik, s kormányzati akarat esetén elérhető az országgyűlés által elfogadott költségvetési hiány.

2010 közepétől a magyar gazdaság iránti nemzetközi bizalom jelentősen javul. Miközben a jegybanki alapkamat 9,5%-ról 5,75% csökkent, az árfolyam nagyobb kilengések nélkül 270 forint/euró körül ingadozik. Nincs szükség az IMF-hitelkeret teljes lehívására, sikeres volt a magyar euró- és dollárkötvény-kibocsátás, s a görög válság sem hatott negatívan a magyar gazdaság megítélésre. Sőt a magyar kiigazítást a sokan példaként állítják a nagy hiánnyal most szembesülő országok elé.
A recesszió azonban már hét negyedéve tart, s az Európai Unióhoz viszonyítva két negyedévvel később, csak 2010. I. negyedévében ér véget Magyarországon. Éves átlagban azonban még 2010 egészében is csak stagnálás várható. A fogyasztás még tovább csökken (kb. 1%-kal), s a beruházások is csak szerényen, kb. 3%-kal emelkednek (főleg az EU által támogatott infrastrukturális fejlesztések).

Bár az EU-ban már 2009 III. negyedévében emelkedett a GDP a II. negyedévhez képest, a IV. negyedévi, mindössze 0,1%-os emelkedés a növekedés törékenységét jelzi. Arra utal, hogy az eddigi európai növekedés részben készlet-feltöltés, részben a költségvetési kiadásokkal folytatott élénkítés (pl. roncsprémium) eredménye volt, s még bizonytalan, hogy mindezek hatására mennyire indultak be öngerjesztő folyamatok. Mindezen kételyek ellenére az európai konjunktúra javulása tény, s ennek megfelelően a magyar export 2009 decemberében már 9%-kal meghaladta az egy évvel korábbi, igaz nagyon alacsony szintet.

Az idei I. negyedévben az ipar és az építőipar teljesítménye már várhatóan kissé meg fogja haladni az egy évvel korábbit. A munkanélküliség azonban még emelkedni fog, számos, tartalékait tavaly felélő cég ugyanis további leépítésre, netán megszűnésre kényszerül. A foglalkoztatottak száma 2009 végén 98 ezerrel maradt el az egy évvel, 126 ezerrel a két évvel korábbitól. A munkanélküliségben 2010-ben a II. negyedévtől várható - kezdetben szezonális okokból - némi javulás, de éves átlagban folytatódik a romlás. Biztató, hogy az iparban és a kereskedelemben már alig több a létszámcsökkentést, mint a létszámnövelést tervező cégek száma.

A jelenlegi és a következő kormány 2010-ben szigorú fiskális és jövedelempolitikát kényszerül folytatni, ami lazuló monetáris politikára ad esélyt. A 2010-es költségvetési törvény 3,8%-os államháztartás hiánnyal számol. Ez - kormányzati akarat és nagyon fegyelmezett költségvetési politika, esetleg kisebb korrekció esetén - a nemzetközi szervezetek szerint is elérhető. E szervezetek feltehetőleg csak akkor tolerálnának egy 5% körüli idei hiányt, ha az egyszeri konszolidációs kiadásoknak lenne a következménye, s garanciákat látnának ezek újratermelődésének megakadályozására.

2009-ben a magyar gazdaság külső egyensúlya látványosan javult. Ez a belső felhasználás (fogyasztás, beruházás) csökkenése miatt visszaeső importtal, és az EU források némileg gyorsuló beáramlásával magyarázható. A folyó fizetési és tőkemérleg a 2008. évi 6,6 milliárd eurós deficit után 2009-ben és 2010-ben is 2,8 milliárd euró körüli

A GKI Gazdaságkutató Zrt. prognózisa a magyar nemzetgazdaság 2009-2010. évi folyamatairól

2008. 2009. 2010. (előrejelzés)
1. A GDP volumenindexe (%) 100,6 93,7 100
2. Az ipari termelés indexe (összehasonlító áron, %) 98,9 82,3 103,5
3. Nemzetgazdasági beruházások indexe (összehasonlító áron, %) 97,0 91,4 103
4. Az építési-szerelési tevékenység indexe (összehasonlító áron, %) 94,9 95,7 103
5. A kiskereskedelmi forgalom volumenindexe (%) 98,2 94,8 99
6. A kivitel változásának indexe (folyó áron, euróban, %) 105,6 81,3 104
7. A behozatal változásának indexe (folyó áron, euróban, %) 105,6 74,8 106
8. A külkereskedelmi mérleg egyenlege (milliárd euró) -0,2 4,6 3,7
9. A folyó fizetési és tőkemérleg együttes egyenlege (milliárd euró) -6,6 2,8* 2,8
10. Az euró átlagos árfolyama (forint) 251,2 280,6 265
11. Az államháztartás hiánya (pénzforgalmi szemléletben, helyi önkormányzatok nélkül, milliárd forint) 909 918,6 880
12. A bruttó átlagkereset indexe 107,5 100,5 101
13. Fogyasztói árindex 106,1 104,2 104,3
14. Fogyasztói árindex az időszak végén (előző év azonos hónap = 100) 103,5 105,6 103,3
15. Munkanélküliségi ráta az időszak végén (%) 8,0 10,5 10,5
* GKI becslése
A tényadatok forrása: KSH, MNB, PM

 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :247.000-0.4%
CNY :36.000-2.78%
EUR :297.000-0.34%
GBP :368.000-0.82%
JPY (100):293.000-1.02%
RON :66.000-1.52%
USD :232.000-1.29%
Utolsó frissítés: 2012.05.21 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!