Tőzsdei elemzés (november 23-29.)
Márk Marcell ¦ 2009. november 24. ,kedd ¦ Frissítve 2009.11.24
cimke TőZSDEI ELEMZÉS ● 

Nem volt elég a tőzsdék számára a múlt hét, hogy eldöntsék, melyik forgatókönyv megvalósulása következzen. Az indexek ugyan elérték – egyes esetekben meg is haladták – korábbi maximumaikat, de az emelkedéshez se forgalom, se kitörő lelkesedés nem párosult. Az erős kezdést elgyengülés majd visszaadást követte, de egyelőre korai lenne végítéletet mondani a piaci mozgások további irányával kapcsolatban.

A Standard and Poor’s 500 index napi grafikonján is megfigyelhető, hogy az árfolyam néhány tized százalékkal ugyan meghaladta az előző éves csúcsát, ám a kereskedési hangulat fordult. Árfolyamkorrekció következett a hét második felében. Ettől még folytatódhat az emelkedés, de a letörés esélye továbbra is igen magas.
Figyelni a 1.100 és az 1.130 pontos szintek áttörésére, illetve fordulat esetén az 1.000 és az 1.030 pontos szintek letörésére érdemes.

a374

Ahogy azt már a múlt héten is részleteztem a német piac lemaradóban van tengerentúli testvérétől. Az árfolyam itt nem érte el a korábbi csúcsot sem, a kereskedés ennek ellenére laposodni kezdett. Aggasztó lehet, hogy a forgalom emelkedés az esős napokon alakul ki. Elképzelhetőnek tartom, hogy a piacon az intézményi befektetők, akik a legnagyobb tőkeerőt képviselik a piacon most kivárásra játszanak. A piacon magas a likviditás, elképzelhető, hogy a befektetők ennek következtében még tovább hajtják az ég fele az árfolyamokat. Ebben az esetben a profitrealizálás még korai lenne (gondolhatják az intézményiek), ezért inkább a partvonal mellől, türelmesen várják a fejleményeket. Ha ez így van és a piacok – a nagy szereplők nélkül – meg tudják ugrani a kitörést, hirtelen megint komoly vásárlóerő szabadulhat a piacra, amely megint jelentős árfolyamralit hozhatna magával. Ne felejtsük el a másik varriációt sem, amely a kritikus szintek letörése esetén következhetne. Ekkor az intézményiek is a profitrealizálás mellett döntenének, amely megint kirívóan magas volatilitást és pillanatok alatt nagy árfolyamzuhanást tudna eredményezni.
A kereskedés ebben a helyzetben sem bonyolultabb, mint máskor. Kitörésnél vásárolni, letörésnél eladni!

a375

FTSE 100

A szigetországi kereskedés már szokás szerint előzi meg a világ egyéb tájait. Itt is volt új csúcs, és itt is elindult a visszaadás a hét második felében. A gazdasági fellendülést övező félelmek ugyan itt kevéssé éreztetik hatásukat az index mégis csak néhány tized ponttal tudta felülmúlni korábbi maximumát. A hétfői kereskedés – amely már látható a grafikonon – újra emelkedést hozott. Kérdés, hogy újra felfele fordulunk és rendre emelkedő napokat figyelhetünk vagy ez is csak az iránnyal kapcsolatos bizonytalanság jeleként lesz majd értelmezhető a hét lezárultát követően. Ellenállást 5.370 pontnál, míg támaszt 5.000 pontnál találunk.

a381

BUX

A hazai piac is a követők közé tartozik. Mintaszerűen fordult korábbi korrekcióját követően a korábbi minimum szintről az árfolyam, majd intenzív emelkedés után majdhogynem fillérre pontosan a korábbi maximumról indult az újabb korrekció. A forgalom hazánkban sem megnyugtató, az emelkedés annak köszönhető, hogy a kisebb papírok háza tájáról érkező információk, az amúgy fundamentális poziciókban ülő befektetőket is vételre, illetve profitrealizlásra csábította. Az indexnél 21.500 pont fölött beszélhetünk kitörésről, míg egyértelmű fordulós jelről a 20.000 pont alatti szintek esetén beszélhetünk.

a376
Kérdezze személyesen elemzőnket!
Név:*
Telefonszám:*
Email cím:
Lakóhely*:
 * -al jelölt mezők kitöltése kötelező!


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :247.000-0.4%
CNY :36.000-2.78%
EUR :297.000-0.34%
GBP :368.000-0.82%
JPY (100):293.000-1.02%
RON :66.000-1.52%
USD :232.000-1.29%
Utolsó frissítés: 2012.05.21 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!