Tőzsdei elemzés (szept. 28. - október 4.)
Márk Marcell ¦ 2009. október 1. ,csütörtök ¦ Frissítve 2009.10.01
cimke TőZSDEI ELEMZÉS ● 

A múlt héten hosszú idő után megint a medvék kerekedtek felül a bikákon, azonban a pofon mértéke egyelőre nem túl jelentős.

A grafikonon látható, hogy a múlt heti visszaadás megfelelési pontig jelentett korrekciót. A vízszintes szaggatott vonal a tavaly szeptember eleji rali maximumaként, míg az élénkzöld vonal a hosszútávú emelkedő trend támaszvonalaként értelmezendő. A visszaadást ez a két szint fogta, így a hét első felében az a kérdés, hogy egy méretesebb pofont is tudnak-e prezentálni a medvék vagy csak átmeneti erőfölényről volt szó.
a353

Véleményem szerint annak ellenére, hogy a reálgazdasági folyamatok továbbra sem támasztják alá az emelkedést, a befektetők hozamvágya és a kimaradástól való félelem továbbra is képes lehet az árfolyamokat az ég fele hajtani.

Intő jel azonban a befektetési alapok alacsony készpénzhányada, amire számos elemző figyelmeztet. Az elmúlt hónapok intenzív tőkebeáramlásának köszönhetően ugyanis az alapok készpénzállománya – a ritkán látott – 4%-os küszöb alá süllyedt, amely 2002-ben illetve 1973-ban fordult elő és az akkori ralik kifulladásának egyik utolsó jele volt.
Ezeket figyelembe véve továbbra is a longos pozíciókat keresem, azonban kiemelten figyelek arra, hogy a stop loss limitek aktiválódása minél kisebb tőkeamortizációt jelentsen.

DAX

A frankfurti kereskedés továbbra sem szakad el Amerikától. Annak ellenére sem teszi, hogy múlt hét pénteken rendezték a németországi választásokat, ahol végül Merkel kormánya sikeresen megőrizte többségét. Szabályszerű korrekció zajlott a múlt héten, és ahogy a grafikonon látni lehet a mai nap már emelkedéssel telt Frankfurtban.


Itt is az emelkedésben hiszek. Kiemelt figyelmet érdemes fordítani Európa meghatározó chipgyártójára, az Infineon AG-ra, mely jelentős korrekció után újból emelkedésbe kezdhet. Hasonlóan vélekedem a Metro AG papírjairól is, amely a korrekció utáni visszakapaszkodásba már bele is fogott, azonban az emelkedés támaszvonala alá helyezett stopokkal most is vásárolható!

FTSE100

Meglepetést a szigetországi index sem okozott. Támaszvonalát érte el a múlt heti korrekcióval, döntésre itt is a hét elején számíthatunk.

a355

BUX

A budapesti parkett is kisebb korrekción van túl. A előző árfolyam-maximum fogta meg a hazai visszaadást, amely teljesen szabályszerűnek számít. Egyelőre nagyon úgy fest, hogy mai kereskedés során újfent kitörnek a bikák a karámból, így továbbra is érdemes lehet a long pozíciók mellett dönteni.

a356

MOL

A Mol piacán megtörtént amire számítottunk. Az intenzív kitörést követően, mértani pontossággal fordult az árfolyam a Fibonacci 38,2%-os szintjéről, és az árfolyam 15.400 Ft fele vette az irányt. Egyelőre úgy fest ez elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy megfogja az esést, így érdemes lehet ezen a szinten újra vétellel próbálkozni.

a357


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :247.000-0.4%
CNY :36.000-2.78%
EUR :297.000-0.34%
GBP :368.000-0.82%
JPY (100):293.000-1.02%
RON :66.000-1.52%
USD :232.000-1.29%
Utolsó frissítés: 2012.05.21 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!