
2009.08.20
TőZSDEI ELEMZÉS ●
Minimális, mégis mínuszos hetet zártak pénteken a tengerentúli börzék. A hangulat a hét első felében már bizonytalan volt, szerdán és csütörtökön mégis tomboltak a bikák, azonban az előző hét pénteki plafont – ami éves maximum is egyben – nem tudta felülmúlni az árfolyam.
A hét zárónapjára, péntekre, újra elbizonytalanodtak a befektetők, ugyanis a befektetői bizalmi index a várakozásokkal ellentétben nem tudott emelkedni az előző havi értékhez képest.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a múlt hét pénteki bizonytalanság átnyúlik a hétre is. Az ázsiai kereskedés során már rendkívül intenzív visszaadást figyelhettünk meg.
Shanghai Composite – 5,79% bezárt;
Hang Seng – 3,62% bezárt;
Sensex – 4,07% bezárt;
CRTX (Moszkva) – 4,3% nyitva
Az elemzők úgy látják, hogy a visszaadás hátterében - a korábban már emlegetett - hitelezési csapok elzárása állhat. Amennyiben a kínai nagyvállalatok nem jutnak külső finanszírozási forrásokhoz, leállhat az eszméletlen felfutás és vele együtt a tőzsdei árfolyam-emelkedés is.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Amerikában ma jelentették be az idei év legnagyobb bankcsődjét, mely a FDIC (amerikai betétbiztosítás szerve) számára 25 milliárd dollárnyi eszközállomány fedezetét jelenti. A ma megjelent bankcsőddel összesen nyolcvanra duzzadt azon bankok száma, melyek az idei évben kerültek csődeljárás alá.
A korábban említett okok miatt a héten visszaadásra számítok, melynek támaszai rendre 959, 950, 880 pontnál találhatóak. A korrekciótól nagyon nem érdemes megijedni, a jelenlegi longokat érdemes ugyan zárni, de a korrekciót vásárlásra nem pedig shortok nyitására lehet érdemes kihasználni.
DAX
Európa sem tudta függetleníteni magát az ázsiai-amerikai alaphangulattól. A frankfurti kereskedésben ezekben a percekben már 2% feletti a mínusz, az emelkedő trend megtörni látszik. Amennyiben a mai napot követően folytatódik az esés, komolyabb visszaadásra érdemes felkészülni, melynek támaszait 5.080, 4.980, majd 4.930 pontos szintek jelenthetik. Ezek letörése újabb eladási hullámot indíthat, melynek megállóját már igen messze 4.600 – 4.700 pontos sávban találhatjuk.
BUX
A hazai tőzsde ugyancsak a fordulat jeleit mutatja. Ugyan a múlthéten új éves maximumára tört az index, a hangulat mégsem volt egyértelmű. Az emelkedés és esés váltakozva érkezett, végül a sormintát ma nem egy ellentétes irányú árfolyam-elmozdulás követte. Július eleje óta ez volt az első két olyan nap mely egymás után árfolyameséssel zárult! Ezzel egyetemben az emelkedő trend támasza is letört, amely ugyancsak a visszaadás folytatódásának jeleként értelmezhető. Támaszokat találunk bőven, viszont a piaci fordulatot megjósolni nem merném.
Támaszok:
16.671 pont előző maximum
16.330 pont 50 napos mozgóátlag
16.000 pont júniusi maximum
15.150 pont 200 napos mozgóátlag
MOL
Az olajipari társaságnak sem sikerült jól az elmúlt hét. Történt ez annak ellenére, hogy több kedvező hír is napvilágot látott. A vállalat 12 havi célárfolyamát 14.300 Ft-ra emelte a Goldman Sachs, 16.000 Ft-ra az Unicredit miközben a Pakisztáni fúrások egy eddig feltáratlan gázmezőre bukkantak. A pakisztáni fúrásokban a MOL-nak 10%-os érdekeltsége van. Ezek fényében világos, hogy a nemzetközi hangulatra nem tud rácáfolni a MOL sem. Ahogy az OTP kapcsán, itt is úgy gondolom, hogy egy erős visszaadás indulhat el, amely akkor válik igazán intenzívvé, ha 12.800 Ft-os támasza elesik az árfolyamnak.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 247.000 | -0.4% |
| CNY : | 36.000 | -2.78% |
| EUR : | 297.000 | -0.34% |
| GBP : | 368.000 | -0.82% |
| JPY (100): | 293.000 | -1.02% |
| RON : | 66.000 | -1.52% |
| USD : | 232.000 | -1.29% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter