Tőzsdei elemzés (augusztus 3- 9.)
Márk Marcell ¦ 2009. augusztus 5. ,szerda ¦ Frissítve 2009.08.13
cimke TőZSDEI ELEMZÉS ● 

A tengerentúli piacok kisebb lelkesedéssel ugyan, de a múlt hét során is emelkedni tudtak. A várt korrekció elmaradt és a héten sem valószínű, hogy jelentősebb visszaadás indulna el.

Alan Greenspan az amerikai jegyban szerepét betöltő Fed korábbi elnöke egy vasárnapi televízió műsorban azt nyilatkozta, hogy a korábban prognosztizált 1% körüli évesített GDP növekedés akár 2,5%-ra is duzzadhat a vállalati termelésnövekedésnek köszönhetően. Igaz az amerikai piacok még zárva vannak egyelőre úgy fest, hogy ma is jelentős vételi erő jelenhet meg a piacokon. A technikai elemzés eszköztárával közelítve azonban egyre halványabbak a jelek vételi szempontból, így könnyen elképzelhető, hogy a jó hírek ellenére is kisebb megtorpanás következik majd a hét második felében.

Összeségében nehéz lenne megmondani, hogy melyik irányban zárják majd a hetet a piacok, befektetői szempontból viszont igen kellemetlen a partvonalról figyelni az eseményeket. A pozíció felvétel javasolt, azonban a korábbi lokális minimumok alá helyezett stop limit kötelező!

SPX grafikona225

Dax

A német piac sem teketóriázott sokat, a november 4.-ei árfolyamcsúcs hétfői elérése kisebb bizonytalankodást okozott, azonban a csütörtöki kereskedésben újra a vételi oldal került túlsúlyba, így kurgó forgalommal ezt az ellenállását is sikeresen leküzdötte a frankfurti tőzsdeindex. Ugyan az indikátor jelek itt is óvatosságra intenek, a pozíció zárások mégsem indokoltak, hiszen az 50 napos mozgóátlag ma alulról metszheti 200 napos társát, amely egy trenderősítő jel.

dax garfikona218

Mit vegyünk?

FTSE 100

A londoni kereskedés meghatározó indexe a FTSE100 elérte azt a szintet, amely tavaly november elején, illetve idén január 6.-án már megállítota a piaci felértékelődést. Ez és a techniaki indikátor jelek alapján egyaránt a lefordulás mellett tenném le a voksomat, azonban a mai kereskedés egyelőre rácáfol véleményemre. A FTSE100 index korábbi maximumai rendre 4639,5 és 4675,68 ponton voltak, az aktuális árfolyam 4687,55 pont. Ha mai napon képesek megtartani a pluszt és mindehhez még forgalom is párosul könnyen lehet, hogy jelentősebb visszaadás nélkül folytatja útját észak fele a szigetországi index és a hozzá tartozó részvények többsége.

ftse_100 grafikona220

BUX

Ha az indikátorjelek alapján kereskedünk már hetek óta eladási jelek tömegével találjhuk szembe magunkat. A piac azonban mostnaság kevéssé foglalkozik az íratlan szabályok betartásával, sokkal inkább a hiperotpimista hangulat tölt be az irányító szerepet. A BUX index múlt heti kereskedése során új éve csúcsra tört már a hétfői napon és a keddi kisebb visszaadást követően tovább folytatta a tavalyi rés betöltését. A helyzet itt sincs másképp, minden adott a korrekcióhoz mégsem jön. Úgy látszik ameddig az amerikai optimizmus és az azt övező katartikus vételi kedv kitart a befektetők szinte ész nélkül vásárolják a piacot hazánkban is. A következő megálló rendkívül távoli – 20.000 pont - így a tengerentúlról érkező makroadatokra érdemes a figyelmünket koncentrálni.

BUX grafikona219

OTP

Jelentős árfolyamemelkedés kerekedett ki az OTP piacán, miután szradán még a nyitásban visszatesztelte az árfolyam a 200 napos mozgóátlag támaszát. Az emelkedés szép forgalommal kecsegtető gyertyákkal történt azonban a folytatásban már kevésbé hiszek. A lineáris grafikonon ábrázolt napi árfolyamgörbe jól láthatóan a historikus maximumból induló ellenállás vonalához érkezett, az elmúlt hetek árfolyamemelkedését vizsgálva véleémnyem szerint nem maradt erő a feladat azonnal abszolválására. Így tehát a 4.100 Ft-os szintekről elindulhat a már vár korrekció, melynek mértékéről azonban nehéz lenne bármit is mondani. Támaszok bőven vannak rendre 4.000, 3.819, 3.760, 3.520 illetve 3.440 Ft-nál.

OTPGRAFIKONa223



 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :247.000-0.4%
CNY :36.000-2.78%
EUR :297.000-0.34%
GBP :368.000-0.82%
JPY (100):293.000-1.02%
RON :66.000-1.52%
USD :232.000-1.29%
Utolsó frissítés: 2012.05.21 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!