
2009.08.13
TőZSDEI ELEMZÉS ●
Rohamtempóban emelkedtek az amerikai részvényárak a múlthét során. Az elmúlt 11 napot zsinórban a pozitív tartományban zárta a tengerentúli kereskedés meghatározó indexe, a Standard and Poor’s 500.
Volt is rá ok meg nem is. A vállalati gyorsjelentések túlnyomó többségben kellemes csalódást okoztak az elemzők számára, az eredmények meglepően jól sikerültek annak ellenére is, hogy a fogyasztás, a hitelkihelyezés, az ingatlanértékesítések száma is drasztikus mértékben zuhantak az elmúlt másfél év során. Az összképet azonban tarkítja, hogy a legtöbb vállalat eredménye elsősorban nem a prompt tevékenységből adódó nyereségességből, hanem a pénzügyi válság kapcsán tett megszorító intézkedések hatására érte el azt a szintet, amelyről a jelentések szólnak. Összességében tehát pozitív a kép, hiszen már az fél sikernek könyvelhető el, hogy az amerikai vállalatok többsége képes volt a megváltozott piaci körülményekhez alkalmazkodni, így a későbbiekben már kisebb az esélyes a nagy kapitalizációjú vállalatok bedőlésének.
Azért kérdőjelek még bőven akadnak. A múlt héten két ízben is „vallatták” Ben Bernanke-t. A fő kérdések a gazdasági élénkülés várható kezdete, a munkanélküliség csökkentése és az újrapörgő gazdaság által keltett infláció megfékezésének terve voltak. Bernanke úgy látszik képes volt megnyugtatni a piaci szereplőket. A bejelentéseket követően az indexek – kisebb megtorpanást követően – folytatták útjukat az éves csúcs áttörése fele.
A Standard and Poor’s grafikonján jól látható, hogy a közel két hónapig tartó oldalazás maximumán, 956 ponton sikeresen lendült túl a tengerentúli börze. Ennek jelentősége azért igazán nagy, mert az elemzők akkor tekintenek a piacra „bull*” piacként ha az árfolyam megnyugtatóan távol van időben és térben is a 200 napos mozgóátlagtól. A múlthét csütörtöki kitörés nem csupán az oldalazás végét, hanem a hivatalos bull market kezdetét is jelenteheti, amennyiben az árfolyam képes tartósan e szint fölött maradni.
Londonban sincs másképp
Ahogy azt már sok ízben hangsúlyoztam a piacok szinte egytől egyig a tengerentúli kereskedést követik. Ha a napon belüli és a néhány napos mozgások nem is, de a hosszútávú trendek megegyeznek a S&P 500 és a Dow Jones indexek mozgásával.
Nincs ez másképp a szigetországban sem. A FTSE100 index először letörte oldalazását és visszatesztelte korábbi maximumát 4.100 pontnál, azonban a tengerentúlról érkező kedvező hírek a londoni kereskedésre is átsugározták az emelkedéshez szükséges energiát. Itt is megálló nélküli emelkedést figyelhettünk meg. Korábbi oldalazásán átgázolt a FTSE 100 index és a tavaly novemberben elért csúcs fele vette az irányt. Azonban az emelkedés tempója tarthatatlan. Napokon belül elkezdődhet egy kisebb korrekció, amely első körben a kitörési szintekig tarthat. Ez a FTSE 100 esetén csupán néhány százalékos esést jelent, hiszen az index jelenlegi 4586 pontos záró ára csak egy lehelettel van a 4.500 pontos kitörési szint fölött. Ha ezt a szintet le is töri az árfolyam még mindig nem kell temetnünk az emelkedést. Egészen 4.100 pontig egészségesnek tekinthető a korrekció. És addig számos szint van, amely fordulatot jelenthet. A 4.500 pontos szint alatt támaszt jelenthet a 200 napos mozgóátlag 4.400 pontnál, a korábbi lokális maximum 4.350 pontnál, majd az 50 napos mozgóátlag 4.300 pont körüli szintje is az emelkedés újabb szakaszának kezdetét jelentheti.
Mi várható Frankfurtban?
A német piacon is elhitték, hogy a gazdasági élénkülés fele vezető út minden akadály ellenére folyamatos lesz, így a frankfurti kereskedés irányadó indexe is túljutott idei csúcspontján. Az ottani kerekedésben már szinte csak távcsővel látható az 5.000 pontnál található - határvonalként funkcionáló - 200 napos mozgóátlag. A visszatesztelésére azonban igen nagy az esély. Az index rohamléptű emelkedése elérte a 2008 novemberében kialakított csúcsát, az árfolyam ugyan a pozitív tartományban zárt, napközben mégis az eladók voltak túlsúlyban. Véleményem szerint korrekció következik, melynek intenzitása nem lesz jelentős csupán néhány százaléknyi visszaadásra érdemes készülni. Az emelkedést 5.150 pontnál a korábbi maximum, 5.100 pontnál a korábbi ellenállás, most már támaszként funkcionál. És még ennek letörése sem kell, hogy befektetői kedvünket szegje, hiszen 4.900 pontnál ott vigyázza még az emelkedést a 200 napos mozgóátlag is.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Kapcsolódó cikkek
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 247.000 | -0.4% |
| CNY : | 36.000 | -2.78% |
| EUR : | 297.000 | -0.34% |
| GBP : | 368.000 | -0.82% |
| JPY (100): | 293.000 | -1.02% |
| RON : | 66.000 | -1.52% |
| USD : | 232.000 | -1.29% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter