
2010.12.10
HITEL ● KARÁCSONY ●
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. december 10-től fogyasztóvédelmi kampányt indít a karácsonyi fogyasztási hiteleket felvevők tájékoztatására. Ennek keretében a Felügyelet több tízezer példányban juttatja el Az áruhitelek című ingyenes kiadványát országszerte a fogyasztási hiteleket kínáló hitelintézetek, illetve ügynökeik – azaz az áruházláncokban, hipermarketekben dolgozó értékesítők – standjaira.
Az áruhitel, személyi hitel, folyószámlahitel és hitelkártya jellemzői mellett a brosúra összefoglalja többek között az önrésszel, a 0 százalékos teljes hiteldíj-mutatóval (THM), a kölcsön igénylésének menetével, feltételeivel kapcsolatos kockázatokat és tudnivalókat, de szó esik arról is, hogy milyen lehetőségei vannak a fogyasztónak, ha a hitelre vásárolt termék hibás.
Szintén a hitelintézeti lakossági ügyfelek eligazodását segíti a Felügyelet Szánjon egy percet a PSZÁF netes alkalmazásaira című másik ingyenes tájékoztatója, amely közel 200 ezer példányban már elérhető az érintett bankoknál, pénzügyi vállalkozásoknál, illetve áruházaknál. E füzet eligazodást nyújt a Felügyelet pénzügyi szolgáltatók aktuális ajánlatait megjelenítő hitel- és lízingválasztó programjáról, s azokról a kalkulátorokról, amelyek révén lehetőség van a hiteltörlesztő részletek kiszámítására, illetve annak áttekintésére, hogy a háztartás megtakarításaiból futja-e egyáltalán hitel fölvételére. Külön program áll rendelkezésre a bankok jelenlegi lakossági számlavezetési költségeinek összehasonlítására, illetve annak ellenőrzésére, hogy az adott ügyfél hitelintézeti betétjét védi-e az Országos Betétbiztosítási Alap garanciája.
A hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások fogyasztási hiteleik éves volumenének jelentős részét az ádventi időszakban helyezik ki, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók megfelelő információkkal rendelkezzenek döntésük előtt. Ez a miatt is indokolt, mivel a késedelmes vagy súlyosan (90 napon túl) késedelmes lakossági hitelek döntő része fogyasztási típusú kölcsön a Felügyelet statisztikái szerint.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter