Továbbra is tudatosan választjuk ki bevásárlásaink helyszínét
Elosztó ¦ Forrás: GfK Hungaria | 2010. október 19. ,kedd ¦ Frissítve 2010.10.19
cimke BEVÁSÁRLÁS ● KISKERESKEDELEM ● 

Míg 2010 első negyedévében az előző évhez képest pozitív irányú elmozdulás mutatkozott a háztartások élelmiszerre és háztartási vegyi árura fordított költéseiben, addig a második negyedévben erősebb visszaesésnek lehettünk szemtanúi. Idén is jelentős a kereskedelmi láncok közötti kereszthasználat, a vásárlók a jobb ajánlat reményében több kereskedelmi láncot is hajlandóak felkeresni – derül ki a GfK Hungária Kereskedelmi Analízisek 2010 I. félév című tanulmányából. A tavalyi stagnálást követően 2010 első felében kismértékben nőtt a kereskedelmi márkás termékek részesedése. A kártyás fizetések aránya is nőtt az idei év első félévében.

A magyar kiskereskedelemre 2010 első hét hónapja alapján továbbra is a mérsékelt csökkenés jellemző. A magyar háztartások napi fogyasztási cikkekre 0,4 százalék forinttal költöttek kevesebbet ezen időszak alatt, mint az előző év hasonló időszakában. Az idei első negyedévben pozitív irányú elmozdulás mutatkozott a háztartások élelmiszerre és háztartási vegyi árura fordított költéseiben az előző évhez képest, de a második negyedévben azonban erősebb visszaesés következett be. A piac eddigi teljesítménye alapján 2010 egészét tekintve éves szinten várhatóan stagnáló forgalommal számolhatunk.

A GfK Hungária Kereskedelmi Analízisek 2010 I. félév című tanulmányának adatai szerint az előző évhez hasonlóan idén is jelentős a kereskedelmi láncok közötti kereszthasználat. Egy átlagos háztartás 2010 első félévében közel 8 kereskedelmi láncban vásárolt. A tudatosabb boltválasztás tehát továbbra is megfigyelhető, a vásárlók a jobb ajánlat reményében több kereskedelmi láncot is hajlandóak felkeresni. A legmagasabb a hipermarketekben vásárlók lojalitása, vagyis ezek a háztartások az élelmiszerre és háztartási vegyi árura szánt költésükből arányosan ebben a csatornatípusban költenek a legtöbbet.

„Bár a kereskedelmi márkás termékek aránya Magyarországon még nem érte el a számos nyugat-európai országban tapasztalt egyharmados forgalmi részesedést, arányuk a magyar háztartások vásárlásaiban éveken át folyamatosan nőtt. A 2009-ben tapasztalt stagnálást követően 2010 első felében további kismértékű növekedést könyvelhettek el a kereskedelmi márkás termékek, részesedésük – elsősorban a diszkontláncok és a szupermarketek saját márkáinak növekvő volumene eredményeként – elérte a 27 százalékot” – mondta el Kovács Krisztina, a GfK Hungária Consumer Tracking szektorának menedzsere.

Kereskedelmi márkák részesedése a magyar háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásaiban (%)

Nem minden kereskedelmi csatornára jellemző azonban, hogy növekszik a saját márkás termékek aránya. A napi fogyasztási cikkek piacán tapasztalható saját márkás erősödés mögött főként a diszkont csatorna áll, illetve a szupermarket csatornában is tapasztalható némi növekedés. Ezzel szemben a többi kereskedelmi csatornában az előző év hasonló időszakához képest alacsonyabb volt a kereskedelmi márkás élelmiszerekre és háztartási vegyi árura fordított összeg aránya.

A kártyás fizetések aránya évek óta fokozatosan nő és jellemző módon a nagyobb összegű vásárlásokat fizetik a háztartások ilyen módon. Az értékforgalom alapján ez az arány 2010 első félévében 22 százalékra nőtt. A hipermarketekben a privát vásárlások összegének immár 40 százalékát kártyával egyenlítették ki a háztartások.

A kártyával történő fizetések aránya a háztartások költéseiben (%)

a961

 
 

1 hozzászólás

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Hozzászólok Írta: 2010-11-01 14:44:39
fksSSS zypltdiznlzx, [url=http://mizqmxponwkr.com/]mizqmxponwkr[/url], avsucbxztaxj, http://xipnghctitua.com/

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :248.0000.81%
CNY :37.0002.7%
EUR :298.0000.67%
GBP :371.0000.27%
JPY (100):296.0002.36%
RON :67.0001.49%
USD :235.0001.28%
Utolsó frissítés: 2012.05.18 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!