
2010.09.10
ONLINE KERESKEDELEM ● PPO BOTRÁNY ●
A rendőrség már nem nyomoz a PPO-ügyben, ahol a gyanú szerint több 10.000 ember számlájáról emeltek le 2490 forintot, mert fizetőssé tettek egy addig ingyenes szolgáltatást.
Ahogy azt az eloszto.hu is megírta, az év elején robbant ki a PPO-ügyben is többen jelezték rendőrség felé, hogy engedély nélkül emeltek le a számlájukról 2490Ft-ot egy addig ingyenes szolgáltatásért.
A ppo.hu oldalon többek között autópálya matricát vásárolni, telefont feltölteni, SMS-t küldeni, lottót feladni lehetett - alapdíj (éves díj) nélkül.
A szolgáltató azonban 2010-ben már díjkötelessé tette szolgáltatást, de erről nem tájékoztatta megfelelően az ügyfeleket, így több tízezer embert váratlanul ért a terhelés.
A rendőrség egy, a Tékozló Homár blogon ma megjelent dokumentum szerint nem nyomoz az ügyben, hanem a fogyasztóvédelmi hatósághoz küldi a károsultakat.
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Kapcsolódó cikkek
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter