
2010.09.08
MEGTAKARÍTÁS ● BANK ●
Borúsan látja a jelenlegi pénzügyi lehetőségeit a megtakarítók nagy része, csökkent a lakosság megtakarítási képessége - derült ki a Raiffeisen-GfK Megtakarítási Index legújabb eredményeiből. Az index 2010. második negyedévi adatai alapján a jelenlegi csökkenés mellett a jövőtől várunk változást, a lakosság bizakodó befektetői hangulatát jelzi a felmérés.
Az idén márciusban először Raiffeisen-GfK Megtakarítási Index 2010 II. negyedéves értéke nem mutat jelentős változást az előző negyedéves eredménnyel azzal a különbséggel, hogy a lakossági megtakarítási képesség kis mértékű csökkenését mutatja.
"A bizonytalannak ítélt jelen mellett érzékelhető, hogy a lakosság a megtakarítások tekintetében pozitívan tekint a jövőbe, jobbnak ítéli a jövőbeni pénzügyi lehetőségeit a jelenleginél. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi csökkenő megtakarítási képesség ellenére optimista és bizakodó a befektetői hangulat, ami az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos felfokozott várakozásokkal van összefüggésben." - mondta Soós Csaba, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese.
A második negyedéves index a megtakarítási szerkezet változatlanságát jelzi, vagyis a megtakarítással rendelkezők továbbra is "kivárnak", illetve a korábbi akciós lekötött betétek lejáratáig tájékozódnak az egyéb befektetési lehetőségekről, valamint, hogy a kormány által bevezetni kívánt "bankadó" hogyan érintheti a különböző megtakarítási formákat. A felmérés szerint egyre inkább előtérbe kerülhetnek a tartós befektetések és megtakarítási lehetőségek.
"A megtakarítási attitűd változatlansága továbbra is a bankok iránti bizalmat jelzi, a válaszadók közel fele bízik a bankokban, míg a bankellenesnek kevesebb, mint ötödük tekinthető. Azt azonban még a bankokkal szemben bizalmatlanok közül is sokan elismerik, hogy a pénz azért jobb helyen van a bankokban, mint otthon." - mondta Bacher János, a GfK Hungária ügyvezető igazgatója.
A felnőtt lakosság 21%-a rendelkezik megtakarítással. Az GFK felmérése szerint az elmúlt 10 évben e tekintetben 2004-ben volt a legjobb a helyzet, amikor a válaszadók még több, mint 37 százaléka gondolta, hogy említésre méltó tartalékai vannak. A mélypont 2008. végére következett be, amikor is kevesebb, mint minden ötödik honfitársunk élvezhette megtakarításainak biztonságát.
A felmérésből kiderül, hogy a lakosság meglehetősen borúlátó mind jövedelmének, mind megtakarításainak változásával kapcsolatban. Egy kicsit több mint 10 százalékos bizakodó réteg mellett majdnem 20 százalékos a szkeptikusok aránya. A lakosság jelentős hányada nem számít érdemi változásra sem megtakarításait, sem jövedelmét illetően.
A megtakarítások képzésével kapcsolatos attitűd továbbra sem mozdult el a mélypontról. Mindössze a megkérdezettek 4 százaléka, aki szerint a jelenlegi gazdasági helyzet kedvez a megtakarításoknak, és háromnegyedük egyértelműen cáfolja ezt.
A felnőtt lakosság alig több mint negyede szokott családi költségvetést készíteni, ami a havi rendszeres, vagy egyéb kiadásokat és bevételeket tartalmazza. A lakosság jelentős részének első dolga a rendszeres, fix kiadások rendezése, és mindössze 6 százalékuk kezdi megtakarítással a havi bevétel elosztását. Akik készítenek családi költségvetést, azokra jellemzőbb a "fiskális fegyelem": 87 százalékuk a havi jövedelemből először kifizeti a számlákat.
| |
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Kapcsolódó cikkek
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter