Nagyon fogy az olcsó lőre
Elosztó ¦ Forrás: GfK Hungaria | 2010. augusztus 18. ,szerda ¦ Frissítve 2010.08.18
cimke BOR ● 

. – Az olcsóbb műanyag palackos, a folyós/kimért, és a kannás borokból többet, míg az üveges borokból kevesebbet vásároltunk a tavalyi évben – derül ki a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adataiból. Ezáltal 2009-ben már minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben vásároltunk meg, miközben az üveges kiszerelés aránya visszaesett. Továbbra is a vörösbor a legkedveltebb hazánkban, melyből 15 százalékkal többet vásároltunk a tavalyi évben. Jó évük volt tavaly a rozéboroknak is, hiszen 50 százalékkal több fogyott ebből a fajtából.

Az otthoni fogyasztásra vásárolt borok hazai piaca 2009-ben összességében mennyiségben 5 százalékkal nőtt, azonban ez a növekedés nem érződött a piac legnagyobb volumenét kitevő üveges kiszerelésű szegmensnél. Miközben az üveges kiszerelésű borokból 9 százalékkal kevesebbet vásároltak a hazai háztartások, addig az egyre népszerűbb műanyag flakonos borok háztartási vásárlásai 74 százalékkal növekedtek – állapítható meg a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adataiból.

Ezzel a számottevő növekedéssel a 2009-es évben már minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben vásároltunk meg, miközben az üveges kiszerelés aránya 81-ről 71 százalékra esett vissza.

LUCIFER
Tetszik nekem e filozófia.
Üljünk le itt e szép árnyas padon,
S nézzük, mi olcsón és mi jól mulat
Savanyu borral s rossz zenével a nép.

(MADÁCH IMRE: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA, londoni szín)


„Összességében 6 százalékkal nőtt a bort vásárló háztartások száma 2009-ben. A 4 millió magyarországi háztartás 52 százaléka vásárolt valamilyen üveges bort a tavalyi évben” – mondta el Sánta Zoltán, a GfK Hungária piacfejlesztési menedzsere.

Több bort vásároltunk kisboltokban és kistermelőknél

A háztartások otthoni fogyasztásra a bor mennyiségének háromnegyedét a modern kereskedelmi egységekben – hipermarketek, szupermerketek, diszkontok, Cash&Carry-k – vásárolták. Ezekben az egységekben összességében 3 százalékkal csökkentek a vásárlások. Az összes megvásárolt mennyiség 15 százalékát kitevő kisbolt csatornatípusban (láncba szerveződött, vagy független kisboltok) 8 százalékkal vásároltunk több bort 2009-ben, mint az előző évben. Emellett viszont jelentősebb bővülés volt tapasztalható a közvetlenül a kistermelőktől megvásárolt borok mennyiségében, ahol 16 százalékkal vásároltunk többet.

a795

Továbbra is a vörösbor a kedvenc

A fajták közül továbbra is a vörösbor a legkedveltebb hazánkban. Népszerűsége még tovább növekedett, hiszen miközben vörösborokból 15 százalékkal több, addig a fehérekből 15 százalékkal kevesebbet vásároltunk tavaly. 2009-ben jó évük volt a rozéboroknak is, hiszen 50 százalékkal több került a vásárlók kosaraiba ebből a borfajtából.

Édesszájú borfogyasztók

A magyar borvásárló továbbra is inkább édesszájúnak tekinthető, hiszen az összes megvásárolt bor 58 százaléka volt valamilyen édes, vagy félédes típusú bor. Ezen belül – ugyan enyhe visszaesést mutatva – továbbra is a félédes szegmens a nagyobb, amely a teljes háztartási vásárlások 42 százalékát tette ki tavaly. Az édes borok adják a piac 16 százalékát, a félédesekkel szemben tavaly jelentősebb – 17 százalékos – növekedést mutattak.

A száraz borok közül a félszáraz mennyisége nőtt tavaly nagyobb mértékben – 14 százalékkal – és így már a teljes borpiacon 10 százalékot tesz ki. A száraz borokból – melyek az összes megvásárolt bor harmadát adják – szintén 4 százalékkal többet vásároltunk tavaly.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :238.000-1.26%
CNY :34.000-2.94%
EUR :289.000-0.69%
GBP :347.000-1.15%
JPY (100):282.000-2.48%
RON :66.000-1.52%
USD :218.000-1.38%
Utolsó frissítés: 2012.02.08 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!