Az iskolakezdés költségei 2010.
Elosztó ¦ Forrás: MSZOE | 2010. augusztus 2. ,hétfő ¦ Frissítve 2010.08.02
cimke ISKOLAKEZDÉS ● 

Nem emelkedtek jelentősen a tankönyvárak (4-5%), sem a füzetcsomagok árai, de a szülőknek mégis sokkal többe fog kerülni a beiskolázás, ha az iskolák nem tanúsítanak önmérsékletet és felesleges tanszereket, tankönyveket, felszereléseket is megvetetnek a szülőkkel.

A szülők előzetes tájékoztatása

A szülőket a megelőző tanév végén - vagy a beiratkozásnál - tájékoztatni kell azokról a tankönyvekről, tanulmányi segédletekről, taneszközökről, ruházati és más felszerelésekről, amelyekre a következő tanévben a nevelő és oktató munkához szükség lesz (írásban). Tájékoztatni kell őket továbbá az iskolától kölcsönözhető tankönyvekről, taneszközökről és más felszerelésekről, valamint arról is, hogy az iskola milyen segítséget tud nyújtani a szülői kiadások csökkentéséhez.

Ha ez a tájékoztatás nem történt meg, várják meg az első tanórát, amikor a pedagógus elmondja, hogy milyen eszközöket kér az adott tantárgy oktatásához, és milyen támogatást tud adni az iskola a különböző taneszközök megvásárlásához.

Az iskolai követelések szabályozása

A tankönyvcsomagok átlagára 2010-ben:

1. évfolyam: 6.000Ft

2-3. évfolyam 8.000Ft

4-5-6. évfolyam: 10.000Ft

7-8. évfolyam 13.000Ft

A törvény értelmében: a pedagógus - a minőség, típus és ár megjelölése nélkül - olyan ruházati vagy más felszerelés beszerzését kérheti a tanulótól, amely nélkülözhetetlen az általa tartott tanórai foglalkozáson való részvételhez, illetve a tanított tananyag elsajátításához, és amelyet a tanórai foglalkozáson egyidejűleg minden tanulónak rendszeresen alkalmaznia kell. „Az e körbe nem tartozó felszerelések biztosítása az iskola feladata.”

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy az adott tantárgy oktatásához szükséges taneszközök és felszerelések listáját, az iskola helyi tantervében kell rögzíteni.

Vásárlási kényszer

Egy adott tantárgy oktatásához szükséges taneszköz és felszerelés olyan áru, amely nélkül az iskolai tanulmányok megkezdése és sikeres folytatása nem valósulhat meg. A taneszköz- és tankönyvpiac sajátossága, hogy a fogyasztó - a szülő és a tanuló - nem döntheti el szabadon, kíván-e vevő lenni. Ezért biztosítani kell annak lehetőségét, hogy a taneszközök és felszerelések kiválasztásában, képviselőik útján közreműködjenek a szülők és a tanulók, amelyet a közoktatási törvény az alábbiak szerint szabályoz:

„Az iskolaszék - annak hiányában az iskolai szülői szervezet (közösség) és az iskolai diákönkormányzat - ruházati és más felszerelések megvételével kapcsolatosan a szülőkre háruló kiadások tekintetében korlátozásokat állapíthat meg”.

Szülői nyilatkozat

A megszorítások miatt a szülők pénztárcája is egyre laposabb, ezért még fontosabb az iskolák jogszabálykövető magatartása, amely szerint: „a kiskorú tanuló szülőjének írásbeli nyilatkozatát be kell szerezni minden olyan óvodai, iskolai, kollégiumi döntéshez, amelyből a szülőre fizetési kötelezettség hárul.”

Nemleges válasz esetén az óvoda, iskola nem követelhet semmilyen pénzt a szociálisan rászoruló gyermek szüleitől, hiszen nincs miből fizetni.

Az iskolakezdés indokolt és indokolatlan költségei

Első évfolyam

A családok többségében nagy örömet okoz, amikor a gyermek megkezdi iskolai tanulmányait az első évfolyamon. Az anyukák még lelkesek, és anyagi erejüket próbára téve mindent megvásárolnak, amit elgondolnak. Lehet 8-10 ezer forintból is beiskolázni egy elsőst, de lehet 20-25 ezer forintot költeni erre a célra, ami függhet a szülői ambíciótól és az iskola követeléseitől. Lehet venni feleslegesen, pl. 12 darabos színes ceruza készletet, bár az első évfolyamon csak a kék és piros ceruza használata javasolt.

Általános iskola

Az általános iskola 5-8 évfolyamán a tankönyvcsomag összeállítható 7-8 ezer forintért és 10-11 ezer forintért.

Középiskola

Középiskolában 12-16 ezer forint a reális tankönyvcsomag ár, de lehet 20-25 ezer forint is.

Az iskola típusok közötti differenciálás a támogatások elosztásánál az iskolafenntartó önkormányzatok feladata. Nyilvánvaló, hogy az általános iskolák számára kevesebb összeget kel biztosítani az állami normatívából, mint a középiskoláknak.

A probléma ott kezdődik, amikor a szülőket szükségtelen vagy előre nem látható kiadásokba kergetik, vagy éppen becsapják őket az üzletekben.

Javaslatok szülőknek, mit ne tegyenek!

  • Ne „ugorjanak bele” meggondolatlanul a vásárlásokba, várják meg az árleszállításokat, de ne dőljenek be az akciós termékeknek, lehet, hogy rossz minőségűek.
  • Ne vegyenek előre becsomagolt füzetet vagy írószert, mert sok helyen felesleges dolgokat is beleraknak az egységcsomagba.Ne vegyenek bekötő papírt, ha drága, színes borítóval készült füzetet vesznek gyermeküknek, hagyják nézegetni a szép képeket.
  • Ne vegyenek olyan drága taneszközöket, amelyek elvesztése gondot okoz a családnak és az iskolának is.
  • Ne vegyenek olyan márkás felszereléseket, amit a gyermekük osztálytársainak szülei nem tudnak megvenni, hivalkodásnak tekintik és kiközösíthetik maguk közül. Ez fordítva is igaz, ha a többieknek márkás dolgaik vannak, lenézhetik azokat a társaikat, akiknek nem telik rá.
  • Ne kössenek tanuló balesetbiztosítás, mert az állami minden gyermek után már kifizetett egyet.
  • Ne cipeltessenek a kisiskolással több kilós terhet, hiszen a nemzetközi előírások szerint, csak a gyermek testsúlyának 20 %-a lehet az iskolatáska súlya (jogszabály csak a tankönyvek összsúlyát szabályozza, ami 3 kg lehet).
  • Ne felejtsék el minél előbb igényelni a családi pótlékot, ha a tanuló elmúlt 18 éves. (Vigyázat csak két hónapra visszamenőleg folyósítják.)
  • Ne felejtsék elkérni munkáltatójuktól az iskolakezdési támogatást, ami a gazdasági válság miatt lehet, hogy kevesebb lesz, mint az elmúlt évben, ha egyáltalán adnak ilyen természetbeni juttatást a bérkifizetők.
  • Ne fizessenek az ingyenes közoktatási szolgáltatásokért.

Indokolatlan iskolai követelések lehetnek (szülői panaszok alapján)

  • Felesleges tanszerek megvásároltatása, pl. 50-100 rajzlapot kérnek, de a felét sem használják fel (általános jelenség).
  • Márkás taneszközök, felszerelések tiltott előírása.
  • Általánossá vált az iskola dologi kiadásainak áthárítása a szülőkre, pl. másolópapír, takarítószer, tisztasági csomag.
  • A másolópapírt azért kérik, mert dolgozatírásnál arra írják a tesztkérdéseket, nem a táblára írják, nem diktálják le. Ha a tanuló nem ad le bizonyos mennyiségű másolópapírt, akkor felelősségre vonják.
  • Az ellenőrző könyv törvényben előírt ingyenesen kiosztott iskolai dokumentum, az iskola költségvetésében kell tervezni.
  • Az ingyenes tankönyvellátásban a szótárt térítésmentesen kell biztosítani a jogosultak számára, a többieknek tartós tankönyvként az iskolai könyvtárból kell kölcsönözni.
  • Az iskolai sportkör ingyenes közoktatási szolgáltatás, nincs tagdíj.
  • A tanítási időben szervezett tanulmányi kirándulásért nem lehet pénz kérni.

Ki kaphat tankönyvet ingyen?

Az a diák, aki

  • tartósan beteg
  • fogyatékkal él
  • halmozottan fogyatékos
  • pszichés fejlődési zavarai vannak
  • három- vagy többgyermekes családban él
  • nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kap.

Az ingyenes tankönyvellátás visszásságai

Az ingyenes tankönyvellátásra jogosultaktól semmilyen címen nem lehet ráfizetést kérni a tankönyvekért. Az ingyenesség az teljes ingyenességet jelent!

A tankönyvekről elismervényt, vagy számlát kell kérni, és a kapott listán ellenőrizni kell az árakat, ugyanis az OKM által előírt tankönyvjegyzéken levő tankönyvek a bolti árnál jóval kevesebbe kerülnek.

Használt tankönyv
Ne fogadják el az összefirkált, gyűrődött tankönyveket, azokat le kell selejtezni, nem lehet ingyenesség címén odaadni a térítésmentes tankönyvellátásra jogosultaknak.

Figyelem!
Törvény értelmében tilos a kölcsönzött tankönyveket visszakérni a tanulóktól, ameddig az adott tantárgyat a következő tanévekben is tanítják, illetve az adott tantárgyból vizsgát lehet, vagy kell tenni.

Általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás

Magyarországon 3 éves korától 18 éves koráig minden gyermek ingyenes balesetbiztosításba részesül, de a szülők többsége nem tud róla! Ehhez a biztosításhoz nem kell semmilyen szerződést kötni!

Ha az iskola mégis akar valamilyen balesetbiztosítást kötni, akkor a tanulónak két biztosítása lesz.

Diákigazolvány

A diákigazolvány kiváltása nem kötelező, Csak akkor érdemes kiváltani, ha utazási bérletigazolványként használja a tanuló.

Családi pótlék

A családi pótlék a gyermek születésétől a 20 éves koráig jár. A tanköteles tanulók számára folyamatosan folyósítják az ellátást, nem kell évenként igényelni.

Azok a már nem tanköteles (18 év felüli) tanulók, akik közoktatási intézménybe járnak, csak akkor kapnak családi pótlékot, ha az erre rendszeresített nyomtatványon igénylik. A családi pótlék bármikor igényelhető, de az ellátás visszamenőleg csak 2 hónapra jár, ezért azonnal töltsék ki az igénylőlapot és küldjék el.


 
 

4 hozzászólás

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Hozzászólok Írta: 2010-08-31 20:08:56
Laci
HÁZMESTER
Igen, az SNI-gyerekeknek ingyen van a tankönyv, épp ma írtam róla , viszont az iskola trükközik
Hozzászólok Írta: 2010-08-31 17:41:00
gabillla
kezdő
Szia!Meg kellene érdeklődnötök az iskolában, mert, ha SNI-s az unokád, van BNO kód a szakértői papírján, ami igazolja, hogy discalculiás, akkor szerintem ingyenes a tankönyv neki. Nálunk a sajátos nevelési igényű tanulóknak ingyenes a tankönyv.
Hozzászólok Írta: 2010-08-30 14:29:16
Laci
HÁZMESTER
Hozzászólok Írta: 2010-08-30 11:07:37
huha
kezdő
Az unokám most kezdi az ötödik osztályt és discalculias, azaz külön anyagot vesznek matematikából. Ennek ellenére meg kellett vegyék a normál matematikai könyveket, és a nyelvkönyveket is, holott az előző évinek a felét sem végezték el, a tanerő folytonos hiányzásai miatt. Igy a könyvcsomag ára 25.000 Ft volt!!! Hol van az az iskola, ahol 10.000 Ft a tankönyv? Szivesen átiratnám!
Miért nem lehet az előző évfolyam könyveit használni? Hogy a tankönyvirók és a kiadók kereshessenek?

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :238.000-1.26%
CNY :34.000-2.94%
EUR :289.000-0.69%
GBP :347.000-1.15%
JPY (100):282.000-2.48%
RON :66.000-1.52%
USD :218.000-1.38%
Utolsó frissítés: 2012.02.08 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!