
2010.04.27
LAKBÉRTÁMOGATÁSI PROGRAM ●
Holnap indul a lakbértámogatási program, amely országszerte 700-750 családot segíthet ki szorult helyzetéből. A pályázat keretében azok a családok juthatnak támogatáshoz, amelyek 2008. szeptember vége után veszítették el lakásukat.
Április 15-én ismét elkezdődtek a kilakoltatások, ezzel megannyi családot nehéz helyzetbe hozva. A válság miatt eladósodottaknak jelenthet segítséget az a holnap induló lakbértámogatási program, melynek keretein belül 250 millió forintot osztanak szét a legalább egy gyermeket nevelő családok között.
Az összeg régiónként100-150 család megsegítését teszi lehetővé, legalább 6, legfeljebb 12 havi, előre meghatározott pénzügyi ütemezéssel. A maximum kiosztható összeg havi 300.000 Ft.
A pályázatokat szociális intézményekben, valamint szociális szolgáltatást nyújtó szervezetekben lehet benyújtani, így például hajléktalan szállókban is. Fontos, hogy együttműködési megállapodás szükséges az intézmény és a támogatott között, amely a pályázat mellékleteként lakásbérleti szerződést képez. A mentorintézmény a támogatottal a későbbiekben is közreműködik, ugyanis a szociális munkás feladata lesz ellenőrizni, hogy a család a pályázatban szereplő lakásban lakik-e.
A program folytatása egyelőre kérdéses. Varga Péter, a Hajléktalanokért Közalapítvány igazgatója szerint a 700-750 családnak szánt támogatás mindössze csepp a tengerben és gyorsan el fog fogyni, így a következő lépés mindenképp a program hatékonyságának kiértékelése lesz.
Varga Péter igazgatót Meizer Gábor kérdezte a Gazdasági Rádióban.
1 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 238.000 | -1.26% |
| CNY : | 34.000 | -2.94% |
| EUR : | 289.000 | -0.69% |
| GBP : | 347.000 | -1.15% |
| JPY (100): | 282.000 | -2.48% |
| RON : | 66.000 | -1.52% |
| USD : | 218.000 | -1.38% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter