Segítség a számlák kifizetéséhez
Elosztó ¦ Forrás: Gazdasági Rádió | 2010. április 20. ,kedd ¦ Frissítve 2010.04.20
cimke SZEGÉNYSÉG ● TÁMOGATÁS ● 

Kevesebb fejtörést okozhat a fővárosiaknak idén a közüzemi számlák kifizetése, mint tavaly. A Hálózat Alapítvány szolgáltatásait csak az alacsony jövedelműek, illetve a rendszeres szociális segélyben részesülők vehetik igénybe.

A Hálózat Alapítvány kizárólag a fővárosban működik 1996 óta. A szervezet éves szinten több mint egymilliárd forint összegű  forrást juttat el az érintetteknek.

Győri Péter, kuratóriumi elnök rádiónknak elmondta, hogy folyamatosan lehet jelentkezni hozzájuk a támogatás igénybe vételére. Az érintettek havi rendszerességgel díjkompenzációban részesülnek, vagyis kevesebbet kell fizetniük például  a fűtésért. Éves szinten 30 ezer háztartás veszi igénybe ezt a segítséget. Az alapítvány azokat a lakosokat is támogatja, akik valamilyen okból hátralékosak lettek a közüzemi számlák kiegyenlítése kapcsán, itt másképpen zajlik a finanszírozás megítélése és igénybevétele.

Tavaly még a támogatást kérők számának stagnálása volt megfigyelhető az alapítványnál, ezt Győri Péter ezt főleg azzal indokolta, hogy kevesebb háztartás tudta kifizetni az egyszeri támogatás esetében előírt önrészt. Bár a díjfizetőket és díjhátralékosokat támogató Hálózat Alapítvány minden eddiginél több kérelmet kapott, a kuratórium elnöke szerint ez éppen a lakosság pénzügyi helyzetének javulását jelzi.

Győri Pétert, az alapítvány kuratóriumi elnökét Pataki Nikolett kérdezte a Gazdasági Rádióban.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :248.0000.81%
CNY :37.0002.7%
EUR :298.0000.67%
GBP :371.0000.27%
JPY (100):296.0002.36%
RON :67.0001.49%
USD :235.0001.28%
Utolsó frissítés: 2012.05.18 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!