Az ombudsman a Krízisalap milliárdjairól
Elosztó ¦ Forrás: MTI-OS | 2010. március 13. ,szombat ¦ Frissítve 2010.03.14
cimke KRÍZISALAP ● 

Súlyosan sérti a jogbiztonságot és a tulajdonhoz való jogot, hogy a túlszámlázás miatt visszajáró részösszegek a Magyar Energia Hivatal határozatmódosítása nyomán nem a fogyasztókhoz, hanem a Krízisalapba kerültek.

Szabó Máté panaszok és sajtóhírek alapján hivatalból indított vizsgálatot a Krízisalap feltöltéséről. A panaszosok szerint az Energia Hivatal a megkérdezésük, hozzájárulásuk nélkül utalta a nekik járó pénzeket a Krízisalapba.

A tájékoztatás szerint a Hivatal javaslata alapján az energiaügyért felelős miniszter külön jogszabályban állapítja meg az alkalmazható legnagyobb kereskedelmi árrést, a megengedett árrés-többletet meghaladó bevételről pedig a Hivatal határozattal dönt. A márciusban hozott határozatok eredetileg a többletszámlázás visszafizetéséről, jóváírásáról szóltak, de később a Hivatal módosította korábbi határozatait. A módosítások értelmében a szolgáltatóknak 2009. július 31-ig a Krízisalapba kellett utalniuk a fogyasztóknak visszatérítendő összeget. Megállapítható volt, hogy a szolgáltatóknak nem állt érdekében kezdeményezni a módosító határozatok felülvizsgálatát: egyszerűbb volt ugyanis a többletbevételt egy összegben, a megadott kormányzati előirányzat számlájára utalni, mintsem gondoskodni arról, hogy a fogyasztók a nekik járó (egyenként nem, összességében azonban már jelentős nagyságú) visszatérítést megkapják.

Az ombudsman felhívta a figyelmet arra, hogy a villamos energia törvény módosítása nem volt visszamenőleges hatályú, a benne foglaltakat kizárólag a 2009. július 1. után indult és megismételt eljárásokban kellett volna alkalmazni. A törvénymódosítás elfogadása előtt két hónappal viszont már jogerőre emelkedtek azok az alaphatározatok, amelyek a fogyasztóknak való visszatérítést írták elő. Ezért a biztos jelentésében megállapította, hogy a Hivatalnak nem lett volna lehetősége a határozatok érdemi módosítására: nem állt elő ugyanis olyan jogi helyzet, amely egy ilyen módosítást jogszerűen indokolt volna. Az ombudsman végül hangsúlyozta, hogy egy demokratikus jogállamban a cél nem szentesítheti az igénybe vett eszközt: a törvénysértést nem menti az, hogy a felhasználóktól elvont pénzösszegeket a szociálisan rászoruló, a gazdasági válság miatt hátrányos helyzetbe került állampolgárok támogatására fordították.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :248.0000.81%
CNY :37.0002.7%
EUR :298.0000.67%
GBP :371.0000.27%
JPY (100):296.0002.36%
RON :67.0001.49%
USD :235.0001.28%
Utolsó frissítés: 2012.05.18 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!