
2009.08.25
OKTATÁS ●
Az iskolakezdés nem csak örömteli séta egy bolt ceruzákkal és füzetekkel megrakott gondolái között, hanem kemény anyagi kérdés, melyet egyébként (jog)szabályok egész sora határoz meg.
A szülőket a megelőző tanév végén - vagy a beiratkozásnál - tájékoztatni kell azokról a tankönyvekről, tanulmányi segédletekről, taneszközökről, ruházati és más felszerelésekről, amelyekre a következő tanévben a nevelő és oktató munkához szükség lesz. Tájékoztatni kell őket továbbá az iskolától kölcsönözhető tankönyvekről, taneszközökről és más felszerelésekről, valamint arról is, hogy az iskola milyen segítséget tud nyújtani a szülői kiadások csökkentéséhez.
Ha ez a tájékoztatás nem történt meg, várják meg az első tanórát, amikor a pedagógus elmondja, hogy milyen eszközöket kér az adott tantárgy oktatásához, és milyen támogatást tud adni az iskola a különböző taneszközök megvásárlásához.
A törvény értelmében: a pedagógus - a minőség, típus és ár megjelölése nélkül - olyan ruházati vagy más felszerelés beszerzését kérheti a tanulótól, amely nélkülözhetetlen az általa tartott tanórai foglalkozáson való részvételhez, illetve a tanított tananyag elsajátításához, és amelyet a tanórai foglalkozáson egyidejűleg minden tanulónak rendszeresen alkalmaznia kell. „Az e körbe nem tartozó felszerelések biztosítása az iskola feladata.”
Az adott tantárgy oktatásához szükséges taneszközök és felszerelések listáját, az iskola helyi tantervében kell rögzíteni.
Vásárlási kényszer
Egy adott tantárgy oktatásához szükséges taneszköz és felszerelés olyan áru, amely nélkül az iskolai tanulmányok megkezdése és sikeres folytatása nem valósulhat meg. A taneszköz- és tankönyvpiac sajátossága, hogy a fogyasztó - a szülő és a tanuló - nem döntheti el szabadon, kíván-e vevő lenni. Ezért biztosítani kell annak lehetőségét, hogy a taneszközök és felszerelések kiválasztásában, képviselőik útján közreműködjenek a szülők és a tanulók, amelyet a közoktatási törvény az alábbiak szerint szabályoz:
„Az iskolaszék - annak hiányában az iskolai szülői szervezet (közösség) és az iskolai diákönkormányzat - ruházati és más felszerelések megvételével kapcsolatosan a szülőkre háruló kiadások tekintetében korlátozásokat állapíthat meg”.
Szülői nyilatkozat
A megszorítások miatt a szülők pénztárcája is egyre laposabb, ezért még fontosabb az iskolák jogszabálykövető magatartása, amely szerint: „a kiskorú tanuló szülőjének írásbeli nyilatkozatát be kell szerezni minden olyan óvodai, iskolai, kollégiumi döntéshez, amelyből a szülőre fizetési kötelezettség hárul.”
Nemleges válasz esetén az óvoda, iskola nem követelhet semmilyen pénzt a szociálisan rászoruló gyermek szüleitől, hiszen nincs miből fizetni.
Első évfolyam
A családok többségében nagy örömet okoz, amikor a gyermek megkezdi iskolai tanulmányait az első évfolyamon. Az anyukák még lelkesek, és anyagi erejüket próbára téve mindent megvásárolnak, amit elgondolnak. Lehet 8-10 ezer forintból is beiskolázni egy elsőst, de lehet 20-25 ezer forintot költeni erre a célra, ami függhet a szülői ambíciótól és az iskola követeléseitől. Lehet venni feleslegesen, pl. 12 darabos színes ceruza készletet, bár az első évfolyamon csak a kék és piros ceruza használata javasolt.
5 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Egyébként meg a kiszáradt filctollat ha szétszeded egy kevés alkoholos arcszesszel még sokáig működik
Apás lányoknak még az illata miatt is jó
Megint bejött, hogy a drága gyakran olcsóbb.
Elámultam.
- egyrészt a választékon (zavarba ejtő a szó rossz értelmében, az ember át se látja hogy mennyi vagy milyen kellene)
- másrészt a felhozatalon (vagy gagyit veszel vagy drágát, alig van a kettő között valami)
- harmadrészt a hihetetlen mennyiségű teljesen felesleges vackon: minek egy gyereknek elektromos (230V-os) ceruzahegyező??
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter