A Kríziskezelő Programról
Elosztó ¦ 2009. július 10. ,péntek ¦ Frissítve 2009.08.13
cimke KRÍZISKEZELő PROGRAM ● 

A Kríziskezelő Program azoknak az embereknek, családoknak kíván gyors segítséget nyújtani, amelyek a gazdasági válsághoz kapcsolódó, előre nem látható esemény következtében mindennapi életvitelük fenntartását súlyosan veszélyeztető krízishelyzetbe kerültek.

Kik kaphatnak támogatást?

A Kríziskezelő Program azoknak az embereknek, családoknak kíván gyors segítséget nyújtani, amelyek a gazdasági válsághoz kapcsolódó, előre nem látható esemény következtében mindennapi életvitelük fenntartását súlyosan veszélyeztető krízishelyzetbe kerültek.

A legalább 20 ezer, legfeljebb 50 ezer, különös méltánylást érdemlő esetekben maximum 100 ezer forintos támogatást azon felnőtt korúak (18 év felettiek) igényelhetik,
  • akik nyugellátásban nem részesülnek,
  • idén az önkormányzattól nem kaptak 15 000 Ft-ot meghaladó átmeneti segélyt,
  • családjukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a minimálbér nettó összegét, azaz az 57.815 forintot,
  • és a válság miatt krízishelyzetbe kerültek.

A támogatás egy alkalommal, a család egy tagja számára állapítható meg.

Mi minősül krízishelyzetnek?

A család mindennapi életvitelének fenntartását súlyosan veszélyeztető krízishelyzetnek minősül, ha a kérelmező:

  • a munkahelyét 2008. szeptember 30-át követően elveszítette,
  • jövedelme a 2008. szeptember havi jövedelméhez képest 20%-ot elérő mértékben csökkent,
  • lakáscélú kölcsönszerződéséből eredő fizetési kötelezettsége a törlesztő-részlet 2008. szeptember havi összegéhez képest 20%-ot elérő mértékben emelkedett, vagy egészségi állapota indokolja.

Mi számít különös méltánylásra okot adó körülménynek?

(ebben az esetben akár 100 ezer forint is lehet az egyszeri támogatás)

  • ha jövedelme a 2008. szeptember havi jövedelméhez képest 30%-ot meghaladó mértékben csökkent;
  • ha lakáshitele havi törlesztő részlete 30%-ot meghaladó mértékben emelkedett;
  • ha legalább három 18 év alatti gyermekről gondoskodik.

Ki nem jogosult a támogatásra?

  • akinek a 2009. év folyamán 15.000,- forintot meghaladó összegben átmeneti segélyt állapítottak meg,
  • akinek esetében átmeneti segély megállapítása iránt eljárás van folyamatban, a kérelem elbírálásának időpontjáig, vagy
  • aki a támogatás megállapítására irányuló kérelmének benyújtását megelőző 90 napon belül átmeneti segély megállapítására kérelmet még nem nyújtott be, kivéve, ha a helyi önkormányzat rendeletében előírt feltételek az átmeneti segélyre való jogosultságát egyébként kizárják.
  • akik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján öregségi nyugdíjat, rokkantsági nyugdíjat, baleseti rokkantsági nyugdíjat, rehabilitációs járadékot, özvegyi nyugdíjat, árvaellátást, szülői nyugdíjat, baleseti hozzátartozói nyugellátást, bányásznyugdíjat, korengedményes nyugdíjat, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíját, szolgálati nyugdíjat, előnyugdíjat, mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot, vagy a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát kapják.



 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :248.0000.81%
CNY :37.0002.7%
EUR :298.0000.67%
GBP :371.0000.27%
JPY (100):296.0002.36%
RON :67.0001.49%
USD :235.0001.28%
Utolsó frissítés: 2012.05.18 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!