Felkészületlen ügynök ezentúl nem adhatna tanácsot
Elosztó ¦ Forrás: Gazdasági Rádió | 2010. március 12. ,péntek ¦ Frissítve 2010.03.12
cimke BEFEKTETÉS ● MEGTAKARÍTÁS ● BANK ● 

Piactisztító hatást és erősebb fogyasztói védelmet hozhat az a közigazgatási egyeztetés alatta álló pénzügyminisztériumi rendelet, amely a jövő évtől hatósági vizsgához kötné az ügynöki és az alkuszi tevékenység végzését és egyben előírná a képzési követelményrendszert is. A PSZÁF- nál eddig csak a közvetítők regisztrációja volt kötelező.

A szakmai elvárások szükségességére a Capital Partners brókercégnél feltárt hiányosságok hívták fel a figyelmet, ahol a hatóságok szerint a közvetítőknek nem volt megfelelő képzettsége.

A PSZÁF szóvivője rádiónknak elmondta, hogy a vizsga feltételeinek kidolgozása már megvan, hiszen ez a módszertan már működik a biztosításközvetítőknél is.  Binder István kiemelte, hogy a tananyagnak mindenképp fel kell ölelnie a hitelezéssel kapcsolatos alapfogalmakat, valamint általános jogi ismereteket is tartalmaznia kell.

Binder István arról is beszélt, hogy a közvetítőkről egy folyamatos nyilvántartást is kell majd vezetni. Ennek pedig piactisztító hatása lesz, és erősebb fogyasztói védelmet is hozhat.

A PSZÁF szempontjából ez óriási vállalkozás, hiszen több 10 ezer közvetítő meglehetősen gyors, és dinamikus vizsgáztatására kell majd felkészülni. Binder István úgy véli, hogy a hosszabb felkészülés miatt, jövőre indulhat majd el ez a vizsgáztatás.

A pénzügyi felügyelet szóvivője szerint a jogalkotónak azt kell végiggondolni, hogy bármilyen módon, technikával bele akar-e avatkozni a piaci folyamatokba. A közvetítők jutalékára vonatkozó kérdésre Binder István elmondta, hogy több féle megoldás elképzelhető. A PSZÁF szóvivője szerint az is fontos, hogy a jutalék az ügyfélkapcsolat megtartásért is járjon.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :248.0000.81%
CNY :37.0002.7%
EUR :298.0000.67%
GBP :371.0000.27%
JPY (100):296.0002.36%
RON :67.0001.49%
USD :235.0001.28%
Utolsó frissítés: 2012.05.18 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!