
2009.08.11
MűTÁRGY ●
Általános megállapítás, hogy válság előtt/idején az ingatlan és a nemesfémek mellett, talán a legbiztosabb lehetőség műtárgyakba befektetni, hiszen papírpénzt söpörtek már az utcákon, de Mednyánszkyt még nem.
Viszont azonnal fel is merül a kérdés: ha én nem értek a "poros dolgokhoz", mit is vegyek? A műtárgy szakértők erre egybehangzóan azt mondanák, a szaktudásuk mellett nagyon sok esetben a megérzéseikre kell hogy hagyatkozzanak.
De mit is jelent a szaktudás, illetve hol is kezdődik a megérzés?
Elsőként nézzük a tényeket. A hozzáértők szerint a legbiztosabb értékek a minőségi, ismert, egyben magas kvalitású művészeti alkotások.
Ezek értékállóak, sőt kedvező esetben éves ár(folyam)növekményük 20-50% között lehet.
Ebbe a körbe tartozó műalkotások a festmények, a szobrok, a bútorok és az egyedi régiségek.
Ezek közül is jelenleg szárnyal például a harmincas évek festészete. De közkedveltek a modern irányzatok is, általában a hetvenes évekig bezáróan. Bizony az igazi csemegék a már nem élő művészek, korszak alkotó, publikált művei. Ezek nehezen és súlyos anyagi áldozatokkal szerezhetőek csak be. Viszont értékesek és értékállóak!
Sajnos azonban a jelenkori hamisítók áldásos tevékenységének köszönhetően "tele van" a piac a nagy művészek szignójával ellátott gyenge és kiváló másolatokkal.
Így fel kell tenni a kérdést, hol vásároljunk? Mindenképpen megbízható, korrekt, leinformálható, több évre visszatekintő üzlettel rendelkező, az árú eredetére (nem lopott) és eredetiségére (nem hamisított) garanciát vállaló műtárgy- vagy régiségkereskedőnél, aukciósháznál.
Nagyon fontos: a kapualjban, kabát alól, gépkocsi csomagtartóból előkerülő több évszázados, üknagymamától örökölt tárgyak, amelyek "bomba üzlettel" kecsegtetnek rosszabb befektetések lehetnek, olyanok, mintha csőd fele száguldó pénzintézeti részvényekbe fektetnénk!
A tapasztalt műtárgy befektetők (kereskedők) nem véletlen vallják, hogy "háromszor nézek egyszer veszek". Egyszerre kell hallgassunk az eszünkre és a szívünkre. A terméket hosszasan, alaposan ellenőrizzük le, de eközben figyeljük az eladó arcát, testbeszédét, az egész helyzet életszerűségét is.
Vigyázat, a szerzés várható öröme endorfint termel a reménybeli vevőben, ami meggondolatlan és rossz döntésekre sarkalhatja. A "hiénák" a kapzsiság "illatát" azonnal megérzik rajtuk, sőt ezt trükkök százaival ki is használják (egy későbbi cikkben erről még írni fogok).
A fentiekben leírtak mellett, a következő hármasság betartása szép hozamokat biztosíthat az évek során:
- figyelni az ár-érték arányra,
- csak eredeti tárgyba fektessünk,
- nagyon fontos az eredet, vagyis kitől, honnan származik a tárgy.
Ha bármelyik pillér sérül, abban a pillanatban meginog a biztosnak tűnő befektetésünk.
Interneten csak akkor vásároljon, ha:
- részletes, szemmel láthatóan hozzáértő leírást olvashat,
- sok, közeli képet lát a tárgyról,
- lehetősége legyen arra, hogy amennyiben nem tetszik Önnek élőben a tárgy, ne legyen köteles megvenni.
Utánvéttel ne vásároljon ilyen terméket!
Konklúzió: amellett, hogy kellemes, sőt felemelő érzés szép tárgyak között élni, jelenleg a műtárgyakba való befektetési lehetőség az egyik legjobb üzlet!
Nyugodtan keresse fel a leinformálható, régi alapítású, stabil üzletmenettel rendelkező, korrekt régiség vagy műtárgykereskedő üzleteit. Kérjen tőlük tanácsot, befektetési tippeket!
0 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter