Egyre kevesebben járnak bankba
Elosztó ¦ Forrás: GfK Hungaria | 2010. november 4. ,csütörtök ¦ Frissítve 2010.11.04
cimke BANK ● 

2009 első félévéhez képest egy év alatt jelentősen, 3 százalékponttal nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma a banki ügyfelek körében – állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya. Ez bő egy év alatt 200 000 új online bankhasználót jelent.

A személyes pénzügyek is vezethetőek a neten

Az eloszto.hu ingyenes házipénztár rendszerében bárki megtervezheti online pénzügyeit egyszerűen és ingyen.  Bevételek, kiadások, számlákat, kategóriák, ismétlődő elemek mára és 50 évre előre is.

Jelentős mértékben növekszik Magyarországon az internet használat és egyre több honfitársunk veszi igénybe pénzügyei kapcsán is a világhálót. A 15-69 éves korosztály körében gyorsan nő azok aránya, akik fontosabb pénzügyi döntéseik előtt az internetet hívják segítségül. Míg 2008-ban még csak minden negyedik, addig 2010 szeptemberében már majdnem minden harmadik banki ügyfél tett így információgyűjtési szándékkal – derül ki a GfK Hungária Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2010 című tanulmányának legfrissebb eredményeiből.

A különböző banki szolgáltatásokat igénybe vevők aránya:

a969

Természetesen az internet által kínált lehetőségeket nem csak az információk keresése és az egyes pénzintézetek ajánlatainak összehasonlítása során veszik igénybe az ügyfelek, de pénzügyi tranzakcióikat is egyre többen hajtják végre elektronikus csatornákon keresztül.
„2010 őszére az online banki szolgáltatásokkal rendelkező és e szolgáltatást használók száma gyakorlatilag elérte az 1 millió főt. Ez egyetlen év alatt 200 000 fős növekedést jelent, amely egyben nagyobb emelkedési ütemet mutat az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Úgy tűnik, hogy egyelőre komoly fejlődési potenciállal rendelkezik ez a banki csatorna a lakosság körében” – mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Az online csatornák előretörésével párhuzamosan jelentősen csökkent azoknak a száma, akik banki ügyeik intézése érdekében még most is rendszeresen bankfiókba járnak és személyesen bankolnak. Az összes banki ügyfél negyede saját elmondása szerint már nem jár bankfiókba.
Ha valaki igénybe veszi az online banki szolgáltatásokat, egyúttal gyakori bankhasználóvá is válik. Míg a lakosság havonta átlagosan alig több mint 1 alkalommal tér be egy bankfiókba, addig egy átlagos online bankoló több mint 5 alkalommal jelentkezik be az igénybe vett bank weboldalán keresztül.

Az internetes banki szolgáltatások igénybe vétele jelentősen függ az ügyfél társadalmi státuszától. A felsőfokú végzettségűek körében már minden negyedik ügyfél online-banki ügyfélnek számít, míg életkor szerint a 15-29 évesek a legaktívabbak ebben a tekintetben. A férfiak (20%) és a nők (14%) online banki szokásai között érezhető a különbség, amely azt jelenti, hogy az utóbbi időszakban főleg a férfiak kezdtek el az internet segítségével banki ügyeket intézni.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :248.0000.81%
CNY :37.0002.7%
EUR :298.0000.67%
GBP :371.0000.27%
JPY (100):296.0002.36%
RON :67.0001.49%
USD :235.0001.28%
Utolsó frissítés: 2012.05.18 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!