A vidékieknek kedveznek az új KGFB tarifák
Elosztó ¦ Forrás: CLB Alkusz Kft. | 2010. október 31. ,vasárnap ¦ Frissítve 2010.10.31
cimke KGFB ● BIZTOSÍTÁS ● AUTÓ ● 

A fővárosiak lehetnek a nagy vesztesei az idei kötelező gépjármű felelősség biztosításnak, ha nem elég körültekintőek, ugyanis a legtöbb biztosító a vidékieknek kedvez, a budapesti ügyfelekre nagyságrenddel nagyobb díjat határoztak meg a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. összehasonlító vizsgálata szerint.

A Magyar Biztosítók Szövetsége két országos napilap mellékleteként szombaton tette közzé 14 biztosító tarifáit a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjakról (kgfb). A legrövidebb tarifatábla két oldalt, míg a leghosszabb tizennégy oldalt foglal el a hatvannyolc oldalas mellékletben. Az autósoknak egy hónapjuk van arra, hogy eldöntsék, váltanak-e biztosítót, kivéve azokat, akik az idén vásároltak kocsit, mert számukra nem január 1-je, hanem a vásárlás évfordulója lehet a váltás időpontja.

A cég mind a 14 biztosító adatait vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy az idén a szolgáltatók komoly különbségeket tesznek a fővárosban, a vidéki megyeszékhelyeken és a kisebb településeken lakók között, s ennek következtében a budapestieknek nagyságrenddel többet kell majd fizetniük. A kalkulációk szerint például egy fővárosi 45 éves ügyfélnek, akinek Opel márkájú kocsija van, akár 107.880 forint is lehet a kötelező biztosítása, míg ugyanez egy megyeszékhelyen élő autótulajdonosnak akár 30 ezerrel is olcsóbb lehet, akkor is, ha a legrosszabb ajánlatot fogadja el. A kisebb településeken lakóknak ennél is kevesebbet kell fizetniük.

Az elemzés szerint a képzeletbeli, átlag magyar fővárosi autósnak akkor is többet kell fizetnie vidéki társainál, ha a legjobb ajánlatot választja. Ugyanakkor az autósoknak érdemes a kedvezmények listáját is áttanulmányozniuk, mert azok akár 30-40 százalékkal is csökkenthetik a végösszeget.

Németh Péter, a CLB elemzési divíziójának vezetője  szerint a kedvezmények ellenére sem osztja azok véleményét, akik azt állítják, hogy 2011-ben csökkennek a biztosítási árak. Úgy véli, hogy bár van pár olyan biztosító, amely jelentősen mérsékelte díjait, összességében a szolgáltatók stratégiáját a tavalyi kedvezmények átalakítása, mérséklése, megvonása jellemzi. Megdöbbentő jelenség, hogy új, eddig nem tapasztalt büntető, azaz díjemelő tételeket is bevezettek.

A szakértő szerint az összetettebb tarifarendszer miatt az autósoknak a tavalyinál is alaposabban át kell nézniük és össze kell hasonlítaniuk a biztosítási lehetőségeiket és hasonlítaniuk az ajánlatokat. Tavaly december 1-jéig 1,5 millió autós váltott biztosítót, de a CLB szakértője szerint az idén ez a szám elérheti a kétmilliót.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :248.0000.81%
CNY :37.0002.7%
EUR :298.0000.67%
GBP :371.0000.27%
JPY (100):296.0002.36%
RON :67.0001.49%
USD :235.0001.28%
Utolsó frissítés: 2012.05.18 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!