Egyre többen netbankolnak
Elosztó ¦ Forrás: GfK Hungária | 2009. szeptember 22. ,kedd ¦ Frissítve 2009.09.22
cimke BANK ● NETBANK ● 

A tavalyi év első félévéhez képest egy év alatt 1,8%-kal nőtt a banki szolgáltatásokat interneten keresztül igénybe vevők száma a banki ügyfelek körében. Mindez 110 000 új internetes bankolót jelent. Ezzel ellentétben, nagyjából hasonló mértékben csökkent a bankfiókba járók száma.

A nemzetközi tendenciáknak megfelelően Magyarországon is növekszik az elektronikus pénzügyi csatornákat igénybe vevő banki ügyfelek száma. Az idei év első félévének átlagában a 15-69 éves korosztály 82 százaléka volt legalább egy bank ügyfele. Ez ebben a korosztályban körülbelül 6 millió banki ügyfelet jelent – derül ki a GfK Hungária Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2006-2009 című tanulmányának legfrissebb eredményeiből.

A bankhasználati szokások az elektronikus csatornák megjelenésével egyre inkább átalakulnak. Eleinte a különböző telefonos ügyfélkapukat használták a fogyasztók, ám ezek népszerűségét hamar megelőzte az internetes ügyintézés lehetőségének megjelenése.

2009 első félévében már több mint 800 000 banki ügyfelet tartanak számon, akik nemcsak szerződéssel rendelkeznek online banki szolgáltatásokra, hanem használják is azt mindennapi ügyintézésre. Az elmúlt egy évben az internetes banki szolgáltatásokat igénybe vevők száma mintegy 110 000 fővel bővült, amely jelentős fejlődésnek tekinthető.

A különböző  banki szolgáltatásokat igénybe vevők aránya (%) 

  2008. I. félév 2009. I. félév
Bankfiókban 80,3 78,7
Telefonon, call center hívásával 7,6 8,1
Mobilbankon keresztül 3,4 1,9
Interneten 11,6 13,4
Bankárral, ügynökkel fiókon kívül 0,6 0,8
Pénzügyi közvetítőn keresztül 0,4 0,5
Forrás: GfK Hungária, Pénzügypiaci Adatszolgáltatások 2006-2009

Az online csatornák előretörése mind a hagyományos bankfióki, mind a mobilbanki szolgáltatások iránti csökkenő igényekben is megmutatkozik.

Ha valaki igénybe veszi az online banki szolgáltatásokat, egyúttal gyakori bankhasználóvá is válik. Míg a lakosság havonta átlagosan alig több mint 1 alkalommal tér be egy bankfiókba, addig egy átlagos online bankoló több mint 5 alkalommal jelentkezik be az igénybe vett bank weboldalán keresztül.

Az internetes banki szolgáltatások igénybe vétele jelentősen függ az ügyfél társadalmi státuszától. A felsőfokú végzettségűek körében már minden negyedik ügyfél online-banki ügyfélnek számít, míg életkor szerint a 25-35 évesek a legaktívabbak ebben a tekintetben. A férfiak és a nők online banki szokásai közötti különbség nem igazán jelentős: 14 a férfiak, 13 százalék a nők körében mért arány.


 
 

0 hozzászólás

Legyen Ön az első hozzászóló!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :248.0000.81%
CNY :37.0002.7%
EUR :298.0000.67%
GBP :371.0000.27%
JPY (100):296.0002.36%
RON :67.0001.49%
USD :235.0001.28%
Utolsó frissítés: 2012.05.18 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!