
2009.08.13
HITEL ● BANK ●
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fellépése nyomán a Raiffeisen Bank vállalta, hogy kártalanítja azon ügyfeleit, akik egyoldalú szerződésmódosítása miatt a korábbinál magasabb díjért fizethették vissza a bank felé fennálló tartozásaikat.
A GVH vizsgálata megállapította, hogy a Raiffeisen Banknak az ügyfelek számára hátrányos, többletköltséget okozó megemelt elő- és végtörlesztési díjak bevezetése esetén nem kellett tartania attól, hogy az ügyfél felmondja a szerződést. A fogyasztó számára egyrészt inkább kézenfekvőnek látszhat egy emelt díj kényszerű elfogadása, mint a szerződés felmondásával és kiváltásával járó anyagi (egyebek közt hitelbírálati díj, értékbecslői és közjegyzői díj, folyósítási jutalék) terhek és ügyintézéssel járó procedúra vállalása, mintsem annak kockáztatása, hogy a tartozás nem időben történő rendezése esetén a bank végrehajtást kezdeményezzen ellene.
A Raiffeisen Bank vállalásai a GVH fellépése nyomán:
I. 2009. augusztus 31-ig 13.000 Ft összegű visszatérítést fizet a Raiffeisen Bank Zrt. mindazon ügyfelének, aki- 2005. október 17-ét követően a forintalapú lakáscélú jelzáloghitelek esetében a végtörlesztési díj változtatása miatt az eredeti szerződésben fogalthoz képest magasabb végtörlesztési díjat fizetett meg,
- 2007. július 16-át követően a forint-, vagy deviza alapú lakáscélú vagy szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében a végtörlesztési díj változtatása miatt az eredeti szerződésben fogalthoz képest magasabb végtörlesztési díjat fizetett meg.
II. Az érintett személyek számára lehetővé teszi a csökkentett mértékű, részleges illetve teljes előtörlesztést az alábbi feltételekkel:
- forint és deviza alapú hitelek esetében 60.000 Ft helyett 47.000 Ft összegű díj megfizetése mellett teljesíthetnek teljes, illetve
- forint alapú hitelek esetében 60.000 Ft helyett 47.000 Ft összegű díj megfizetése mellett teljesíthetnek részleges előtörlesztést.
Az elő- illetve végtörlesztés ezen lehetőségéről az érintett személyeket írásban közvetlenül legkésőbb 2009. augusztus 31-ig értesíti 60 naptári napos időszak biztosításával. (Az előtörlesztés lehetősége csak bizonyos szerződésekre vonatkozik, ezek listája a GVH határozatában a versenyhatóság honlapján, az alábbi linken megtalálható.
III. A teljes vagy részleges előtörlesztési díjak ügyfelek részére történő hátrányos változtatása esetén az irányadó 15 napos hirdetményi határidőt 90 napra megemeli.
(Gazdasági Versenyhivatal)
1 hozzászólás
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Friss hírek
Folytatódó bikapiac? 11 érv, amely az arany mellett szól 2012-ben is.
Friss tanulmányok
Nem szállít több utast a MALÉV, ezért a hoppon maradt utasoknak próbál segíteni a KÖFE.
| Valuta | Érték | Változás |
| CHF : | 248.000 | 0.81% |
| CNY : | 37.000 | 2.7% |
| EUR : | 298.000 | 0.67% |
| GBP : | 371.000 | 0.27% |
| JPY (100): | 296.000 | 2.36% |
| RON : | 67.000 | 1.49% |
| USD : | 235.000 | 1.28% |
MNB középárfolyam









RSS
twitter