Tőzsdei elemzés (június 15-21)
Márk Marcell ¦ 2009. június 15. ,hétfő ¦ Frissítve 2009.08.13
cimke TőZSDEI ELEMZÉS ● 

Déli Medvék - Északi bikák: 0-0. Továbbra sem dőlt el a tőzsdeliga eddigi legkeményebb mérkőzése, melyen az elkövetkező hónapok uralma múlik. Amelyik csapat képes felülkerekedni a másikon a következő időszak meghatározó szereplőjévé léphet elő. Tőzsdei elemzés.

Nem vitás mindkét oldalon komoly sztárokat láthatunk. A hazai csapat a világválság második periódusának legjelentősebb tényezőjével, a várhatóan elszabaduló inflációval próbálja meg kivívni a közönség tekintélyét. A már többször emlegetett forgalomcsökkenés is a hazai csapatot erősíti, amely már sok borsot tört az „Északi Bikák” orra alá. És mintha ez még nem lett volna elég a hazaiak egy új játékost is igazoltak. Több ország jelezte, hogy a Medvéket szeretné támogatni azzal a döntéssel, hogy amerikai kötvényeket váltanak majd vissza, hogy IMF kötvényekre cseréljék azokat. Ez jelentős nyomást gyakorolhat az amerikai költségvetésre, amely köztudott, hogy amúgy sem túl rózsás az elmúlt időszakban.

Azonban a közönség egyelőre még a vendég csapat mellett sorakozik fel nagyobb létszámmal. A legkomolyabb fegyverük a pszichológia. A közönség számára igen fontos a nyereség, mellyel inkább a bikák kecsegtetnek, a fogyasztói bizalmi indexek rendre azt mutatják, hogy ez egy hatékony eszköz a közönség meggyőzésére. Kérdés azonban, hogy az ígéret meddig elegendő. A hozamgörbe alakításában ugyanis egyre kiélezettebb a küzdelem, úgy látszik a Déli Medvék repertoárja egyre többeket győz meg igazukról.

DAX

Az elmúlt héten nem volt számottevő elmozdulás a német piacon. Nem véletlen, hiszen az amerikai piacok sem igazán akartak pontot tenni az előző sorokban részletezett küzdelem végére. A DAX index két héttel ezelőtt érte el hosszútávú ellenállását, legyűrésére viszont már nem jutott erő. Az elmúlt napok árfolyammozgása többször is megkísérelte a kitörést, eddig kivétel nélkül sikertelenül. Aggasztó, hogy az árfolyam kioldalazott a támaszvonalon túlra, amely azt jelenti, eggyel kevesebb védvonal védi az emelkedést. Korai lenne azonban még temetni az emelkedést. 4980 pontnál Fibo bácsi 38,2 %-os szintje, 4970 pontnál pedig a 200 napos mozgóátlag megnyugtató ereje az, ami még az emelkedést őrzi. Ameddig ezek a szintek fogják az árfolyamot inkább a kitörésre mintsem egy komolyabb korrekcióra érdemes készülni. A letörés viszont végzetese lehet. Az árfolyam hétfőn visszatesztelte ezeket a szinteket, új lokális minimum alakult ki, mely azt jelenti, hogy ennek alulteljesítése egy új trend kialakulását jelenti. Az pedig egy negatív trend.

a85

Kereskedési stratégia

A támaszok és a hosszútávú ellenállás ékalakban szorítják egyre kisebb helyre a német indexet. A történetnek végleg vége kell, hogy legyen legkésőbb a pénteki kereskedés során. Bármelyik irányba is tör ki az index várhatóan jelentős forgalommal és árfolyammozgással teszi majd azt. Ki-ki hite szerint longolhatja, shortolhatja most az indexet. Longosok a stopot 4900 pont alá, míg a shortosok 5200 pont fölé tegyék. A stopok egyben az ellentétes irányú beszállót is jelenthetik. Index szinten én inkább a short mellé teszem a voksom. Az MACD már segédvonala alatt, az RSI továbbra is divergáns, a forgalom pedig egyre csak csökken. Az az erő, amely az elmúlt hónapok során megfigyelhető volt, most nem érződik.



 
 

6 hozzászólás

Szóljon hozzá Ön is!
Kérjük, jelentkezzen be a lap tetején vagy Regisztráljon! Gyorsan megy, ígérjük!
A hozzászólásokat megtekintheti itt.
Hozzászólok Írta: 2009-06-22 11:37:10
tbalazs
HÁZMESTER
Én nem vagyok ennyire optimista, de két év alatt szerintem is rendbe jönnek a dolgok. Aztán majd 3- év múlva megint az új és új csúcsokról hallunk majd. Persze kb 10 év és megint majd egy új válság jön, szóval lesz mire fölkészülni.
Hozzászólok Írta: 2009-06-22 11:30:36
Freshman
tehetség
Szerintem a nyár végéig várjuk meg a lacsorgást és remélem onnan kilövünk mint egy jó öreg Sputnik:)
Hozzászólok Írta: 2009-06-19 17:45:12
armin
reménység
Most már a CIB szerint is lesz évvégéig egy árfolyamkorrekció. Lehet,hogy ezen a héten indult el a folyamat,mert hetet csökkenéssel zártunk az előző héthez képest.
Hozzászólok Írta: 2009-06-18 10:28:54
Princess
tehetség
Illetve most látom, hogy javul a helyzet.
Hozzászólok Írta: 2009-06-18 10:28:18
Princess
tehetség
Szép kis zuhanásunk van a héten.

Friss tanulmányok

Valuta árfolyamok
bezár
ValutaÉrtékVáltozás
CHF :248.0000.81%
CNY :37.0002.7%
EUR :298.0000.67%
GBP :371.0000.27%
JPY (100):296.0002.36%
RON :67.0001.49%
USD :235.0001.28%
Utolsó frissítés: 2012.05.18 12:00
MNB középárfolyam
Nemesfém árfolyam
bezár
NemesfémFt/g€/g
Arany 24K10 907 Ft40.1 €
Arany 18K8 180 Ft30.07 €
Arany 14K6 380 Ft23.46 €
Arany /tört/5 423 Ft19.94 €
Ezüst246.97 Ft0.91€
Ezüst 800197.57 Ft0.73 €
Platina11 031 Ft40.56 €

Utolsó frissítés: 2011.08.29 12:00
Az átváltás MNB középárfolyamon történik
Tartsd egy helyen bevételeidet, kiadásaidat, hozz létre számlákat, kategóriákat. Mindez ingyen, csak regisztrálnod kell!